Kiosztották a Látó idei nívódíjait

Kiosztották a Látó idei nívódíjait

Vida Gábor főszerkesztő a Látó nívódíjairól beszélt

Fotó: Gálna Zoltán

A Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége 28-ik alkalommal adta át szombaton este a nívódíjait. Az emlékplakettel és pénzösszeggel járó elismerést idén öt alkotó vehette át: verskategóriában Kántor Péter, kritikakategóriában Kész Orsolya, prózáért Magyary Ágnes, drámáért Ayhan Gökhan, a debüt kategóriában pedig Tófalvi Zselyke.

Antal Erika

2019. december 15., 10:312019. december 15., 10:31

A díjazásról Vida Gábor főszerkesztő beszélt, megosztva, hogy a szerkesztőknek 1200 oldalnyi szépirodalmi szöveg alapján kellett eldönteniük, kik legyenek az év kitüntetettjei. „Ki-ki javaslatot tesz, ezt megbeszéljük, és aztán döntünk. Az alapelv az, hogy mi, szerkesztők nem kaphatunk díjat.

Idézet
Az irodalmi minőség a lényeg, ez ugyanis nem hűségdíj”

– magyarázta Vida, hozzátéve, mély és tudományos alapja nincs annak, ahogy kiválasztják a díjazottak személyét, de már mindannyian tudnak valamit az irodalomról, nagyjából ugyanazt, még ha nem is értenek mindig mindenben egyet.

A díjazottak, azt követően, hogy egy-egy szerkesztő méltatta őket, saját szövegeikből olvastak fel.

Kántor Péterről Kovács András Ferenc azt mondta, olyan „dallamló költő, aki közvetlenül és kényelmetlenül tud kérdezni”. Magyary Ágnest Vida Gábor laudálta, majd a szerző olvasott fel részletet Az adósság című írásából.

Galéria

Kántor Péter egy 17. századi holland festő ihlette versét olvasta fel

Fotó: Gálna Zoltán

A csíkszeredai születésű, a kolozsvári bölcsészkaron végzett Kész Orsolyáról Demény Péter elmondta, írásaiban nem az előítéletei vezetik, hanem saját értékei. Otthon van a kortárs magyar irodalomban, magabiztosan uralja az elméletet, és bátor olvasó, nem óvatos kritikus.

Tófalvi Zselyke Marosvásárhely szülöttje, aki a kötet nélküli, vagy az először publikáló szerzőknek járó debüt díjat vehette át. Vida Gábor laudációja szerint a történetei, szövegei „készen vannak, nem zsengék”, azokból a szerkesztőnek nem kellett már semmit húznia. A szerző A kék ház című írását olvasta fel.

Végül a drámakategóriában díjazott Ayhan Gökhant Láng Zsolt méltatta, aki szerint ez az első alkalom, hogy e díj a Jackovics-díj nevet viseli, ugyanis egy San Fransicóban élő magyar származású üzletember ezerdolláros felajánlása, akinek az Adj, és kapni fogsz a jelmondata, és aki a díj mellett még öt ösztöndíjat ajánlott fel egyetemi hallgatók számára.

Galéria

A díjazottak jobbról balra: Ayhan Gökhan, Tófalvi Zselyke, Kész Orsolya, Kántor Péter, Magyary Ágnes

Fotó: Gálna Zoltán

A színházhoz való kötődése onnan ered, hogy amikor 1956-ban Magyarországot elhagyta, Stuttgartban tartózkodott egy darabig, ahol két évig egy színházban volt statiszta. Arról, hogy ki kapjon az idén a lapban közölt drámáért díjat, egyöntetűen döntött a szerkesztőség – mondta a laudációjában Láng Zsolt. Ezt követően Ayhan Gökhan egy versét olvasta fel.

A Látó legközelebbi összejövetelét, a 106. Látó Irodalmi Játékokat január 22-én tartja, amikor a lap 30. születésnapját ünnepli.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

Épp 15 éve, hogy felállították a Gyergyóremetéhez tartozó Hegyesbükkben a keresztet, mellé pedig egy oltárként szolgáló asztal is került, amely háborítatlanul állt ott egészen mostanáig, míg valaki kárt tett benne.

Rongálás a hegyesbükki keresztnél
Rongálás a hegyesbükki keresztnél
2024. március 29., péntek

Rongálás a hegyesbükki keresztnél

2024. március 29., péntek

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot

Valószínűleg az elmúlt hét évtized legmelegebb márciusi hétvégéje lesz a mostani. A vezető meteorológus előrejelzése szerint az ország minden régiójában 20–22 fok feletti hőmérséklet várható, így igazán szépnek ígérkezik az idei húsvét.

Az elmúlt fél évszázad legmelegebb márciusi hétvégéjén ünnepelhetjük a húsvétot
2024. március 29., péntek

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű

Hét napot tartózkodott Romániában a Fremuth nevű barátkeselyű. A jeladóval ellátott madár két év alatt több mint tíz európai országot látogatott meg.

Elhullott őz teteméből evett az átutazó barátkeselyű
2024. március 29., péntek

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók

Négy település önkéntes tűzoltói siettek pénteken délután Gyergyószentmiklósra, ahol egy csarnok tetőszerkezete kapott lángra.

Nagy füsttel járó tűz Gyergyószentmiklóson: Ro-Alert riasztást kaptak a lakók
2024. március 29., péntek

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál

Megkezdte a közterületen elhagyott személygépkocsik elszállítását a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség. Egyelőre négy parkolóhelyet szabadítottak fel.

Amikor a parkolóhely értékesebb az autónál
2024. március 29., péntek

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket

Hagyományőrzéssel és közösségépítéssel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókegyesülete, mely a hét elején tojásíró kalákát, majd a termésből kiállítást szervezett.

Napokig készítették a hímes tojásokat, majd kiállították a legszebbeket
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

Hungarikummá vált a székelység kisépítészeti csodája, a székelykapu. A díjazásra a napokban megtartott IV. Hungarikum Díjátadó Gálán került sor. Az elismerést Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója vette át.

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
Hungarikum-díjat kapott a székelykapu
2024. március 29., péntek

Hungarikum-díjat kapott a székelykapu

2024. március 29., péntek

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon

Láncbaleset történt Csíkszeredában a nemrég felújított vasúti felüljárón pénteken délelőtt. A balesetben egy személy sérült meg.

Három autó ütközött a csíkszeredai Ligat hídon
2024. március 29., péntek

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban

A húsvéti ünnepkör alkalmából Székelyudvarhelyen tartandó szertartások, szentmisék, illetve istentiszteletek rendjét foglaltuk össze nagypéntektől húsvét hétfőig.

Húsvéti szentmisék és istentiszteletek rendje a székelyudvarhelyi templomokban
2024. március 29., péntek

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában

Nagyszombaton és húsvét vasárnapján több útszakaszon és időpontokban kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani a csíkszeredai templomok környékén – tájékoztat Facebook oldalán Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.

Útlezárások a nagyszombati feltámadási körmenet és az ételszentelés idején Csíkszeredában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!