
Nem ritka a túlzott fametszés. Újabb példa van erre a Győzelem utcában
Fotó: Barabás Ákos
Minden évben gondot okoz, hogy „önjelölt kertészek” túlságosan megmetszik a közterületen lévő fákat, s ezzel sok bosszúságot okoznak a környezetféltő lakóknak. Sok esetben engedélyük sincs a munka elvégzésére, így a polgármesteri hivatal alkalmazottai megbírságolják vagy facsemeték ültetésére kötelezik őket. Legutóbb egy székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi lakó kereste fel lapunkat hasonló problémával.
2017. április 05., 12:492017. április 05., 12:49
Nagyjából húsz éve ültetett több akácfacsemetét Bokor Béla annak a Győzelem utcai tömbházlakásnak a zöldövezetében, ahol lakik. Szomszédai egy hete – metszés címszó alatt – teljesen levágták a fák lombkoronáját. Azt mondja, félő, hogy a fák elpusztulnak emiatt. Azért is rosszul esik neki a dolog, mert az akácok nemcsak szebbé tették a környezetet, hanem árnyékot tartottak és felfogták az utcáról felszálló port is. Hangsúlyozta, nem akar senkit bajba keverni a történtek miatt, hiszen úgysem lehet visszafordítani, de szeretné, ha a jövőben nem fordulnának elő hasonló esetek.
– tudtuk meg Kelemen Klárától, a polgármesteri hivatal városrendészeti osztályának munkatársától. Lapunknak azt ígérte, hogy külön ki fogják vizsgálni a Bokor által jelzett esetet, ahol túlzásba vitték a metszést.
Fotó: Barabás Ákos
A szakember arról tájékoztatott, hogy nem ritkák az ilyen jellegű panaszok a városban: jelenleg a Vámosok és az Építők utcában is vizsgálódnak. Bevett szokás ugyanis, hogy a lakóközösségek vezetői elküldik a metszésekhez szükséges engedélykérést a hivatalnak, ám még a jóváhagyás megérkezése előtt cselekednek. Ez olyan, mintha nem is adtak volna le semmilyen dokumentumot, ugyanúgy bírságolni lehet őket tettükért.
– magyarázta Kelemen Klára. Hozzátette, ha minden évben rendesen elvégeznék a metszéseket, akkor nem nőne meg a fa és mindig csak vékony ágakat kellene levágni. Jövőre egyébként azt tervezik, hogy csak azoknak adnak engedélyt, akik ezt tavasz előtt kérvényezik. A szakember úgy látja, évről évre javul a helyzet Udvarhelyen a metszésekkel kapcsolatos problémák terén, ám mindig találkoznak hasonló estekkel.
Fotó: Barabás Ákos
Csemetéket kell ültetni
Kelemen Klára egyébként azt szorgalmazza, hogy inkább facsemete és más növények ültetésére kötelezzék azokat, akik túlzásokba esnek a fák metszésekor, mert ez hatékonyabb, mint a bírság. „Így látszik, hogy jó célra fordították a pénzt, és mindenki jól járna” – fogalmazott. Rámutatott, amennyiben a polgármester is jóváhagyja, a Bethlen-negyedi csorgó közelében kivágott akácfák esetében is ezt a módszert szeretnék alkalmazni: a tettesnek kúszóborókát kellene ültetnie. Hozzátette, az akácfák szívósak, így remélhetőleg a csonkolás ellenére is újra kihajtanak. László Szabolcs, a helyi rendőrség vezetője lapunknak elmondta, a fák nem megfelelő vagy engedély nélküli megmetszéséért 200–1000 lej közötti értékű büntetés szabható ki, míg jogi személyek esetén 1000-től 5000 lejig terjedő összegre bírságolhatnak.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!