
Nem volt egyszerű a beavatkozás, de az áramszolgáltató munkatársai segítettek
Fotó: Gecse Noémi
Egy elpusztult gólyafióka bomlásnak indult teteme eltávolításához kért segítséget egy csíkcsicsói férfi. A madár a villanyoszlopon lévő fészek szélén lógva maradt, megközelítéséhez és eltávolításához szakemberekre volt szükség.
2017. június 19., 11:332017. június 19., 11:33
A helyszínen szombaton azt tapasztaltuk, hogy a fióka fészek szélén lévő élettelen teste mellett egy gólyapár és több fióka ült. A szerkesztőségünket megkereső férfi elmondta, a gólyapár már több éve tér vissza a fészekhez, és volt már olyan, hogy az erősebb fiókák kilökték a fészekből a gyengébbeket, de ilyet még sosem láttak.
„Kedden pusztult el, a szomszédasszony hívta fel rá a figyelmem. Szerdán be is mentem a környezetvédelmi ügynökséghez, és letettem egy kérést, amelyben igényeltem, hogy távolítsák el a fészekről a tetemet. Akkor azt ígérték, hogy még aznap leveszik, de még másnap sem jöttek. Pénteken visszamentem, de azt mondták, hogy mivel közterületen van, nehezebben megy az eljárás. Megoldás azóta sem történt” – elevenítette fel az eseményeket szombat délelőtt a férfi.
A férfi elmondta azt is, hogy 2004-ben költözött családjával Csíkszeredából Csicsóba, és akkortájt kezdtek a gólyák először fészket rakni a házuk melletti villanyoszlopon. „Nagyon szemetelnek, az ürülékük és az általuk el nem fogyasztott táplálék – például siklók és békák – folyamatosan beestek az udvarunkra. Állatszerető vagyok, és ha télire itt is marad egy-kettő, mert nem tud elrepülni, befogadjuk őket. Azt soha nem kértem, hogy elvigyék a fészket, inkább a kapunkat vittük beljebb, hogy ne az udvarra hulljon a sok szemét.
Esténként a dögszag is érződik, és hamar lebomlik ebben a nagy melegben, úgyhogy már azt lessük, mikor hullanak a kukacok a nyakunkba. Sok itt a gyerek, és ez nem egészséges semmilyen szempontból” – hangsúlyozta a férfi.
Fotó: Gecse Noémi
Domokos László József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője érdeklődésünkre elmondta, a probléma nem tartozik az ő hatáskörükbe, nincs sem kötelezettségük, sem eszközük a hasonló esetek ellátására.
„Egyelőre nem kaptunk megoldást a panaszra, ugyanis nekünk nincs felkészültségünk a hasonló esetekre. A természetvédelmi osztályról kint járt az egyik munkatársam a helyszínen, de az a baj, hogy nem tudunk a gólyafészekhez felmászni, nincs erre alkalmas eszközünk. Egyedül az áramszolgáltatónak van hozzáférése a villanyoszlopokhoz, továbbá nekik van engedélyük ezzel foglalkozni. Van olyan, hogy az életerősebb fiókák »kitoloncolják« a gyengébbeket, de nem tudom, hogy ez a mostani eset hogyan történhetett meg” – magyarázta Domokos.
Megoldódott a probléma
Az ügyben Antal Imrét, az Electrica Dél-Erdélyi Áramszolgáltató Hargita megyei kirendeltségének igazgatóját is megkerestük, aki hívásunkig nem is értesült az elpusztult gólyafióka esetéről. Miután tájékoztattuk az ügy részleteiről, és elmagyaráztuk a fészek pontos helyét, az áramszolgáltató munkatársai rövid időn belül a helyszínre siettek. Pár órával később az igazgató arról tájékoztatott, hogy eltávolították a tetemet a fészekből. Nem sokkal ezután a szerkesztőségünket megkereső férfi is megnyugodva hívott fel, hogy elmondja: a probléma – az utca lakóinak örömére – megoldódott.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!