Hirdetés
Hirdetés

Kicsit másként, de lüktet a Pulzus Székelyudvarhelyen

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Habár a tavasz óta betervezett minden programjuk elmaradt, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak végül sikerült megrendeznie a Pulzust: a kilenc éve Berze Imre szobrászművész által életre hívott székelyudvarhelyi művésztelep a járványügyi előírásoknak megfelelően, kissé másként zajlik majd, de esszenciájában változatlan.

Kovács Eszter

2020. július 22., 10:492020. július 22., 10:49

A járvány miatti korlátozások a szervezőket is nehéz feladat elé állította: a székelyudvarhelyi művésztelep egyik jellegzetessége ugyanis a nemzetközi jellege volt, így az elmúlt közel egy évtizedben nemcsak az anyaországból, hanem igen távoli vidékekről is érkeztek részvevők. Idén a határainkon túli meghívottak nem tudtak eleget tenni a felkérésnek.

A művésztelep hagyományos helyszíne – a Spanyár-ház udvara – teljesen alkalmas terepnek bizonyul ahhoz, hogy a kis létszámú csoport zavartalanul alkothasson.

A Haáz Rezső Múzeum számára kiemelten fontos a rendezvény folytonosságának a biztosítása, tudtuk meg, nem utolsósorban azért is, mert a művésztelepen született alkotásokból egy-egy a Képtár gyűjteményébe kerül, ezáltal évről évre újabb értékes kortársalkotásokkal gyarapszik a közgyűjtemény.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A résztvevők hétfőn estére mind megérkeztek, az előkészítő munka kedden már zajlott a Spanyár-ház udvarán, mondta el lapunknak Miklós Zoltán múzeumigazgató. Ezúttal Benedek Levente képzőművész (Székelyudvarhely), Dobribán Melinda textilművész (Kolozsvár/Gyergyószentmiklós), Lőrincz Gyula grafikus (Kolozsvár), Makkai István szobrászművész (Marosvásárhely), Péter Alpár képzőművész (Sepsiszentgyörgy), Remus Irimescu szobrászművész (Temesvár), Zsigmond Adél textilművész (Csíkszereda), Öllerer Áron Viktor képzőművész (Székelyudvarhely), Kányádi Iréne művészettörténész (Nagyvárad) és a házigazda, Berze Imre a tábor résztvevői.

A Pulzust hagyományosan az ott készült alkotásokból rendezett kiállítás zárta a Képtárban, erre azonban idén nincsen lehetőség, így a záró tárlatot a Spanyár-házban rendezik be.

„Ezúttal arra kértük az alkotókat: a távolságtartási szabályokat figyelembe véve, mindenki egy kis zugban rendezze be az elkészült alkotásokat. Úgy gondoljuk és reméljük, hogy ez a furcsa helyzet akár egyedi, érdekes megoldásokat, ötleteket is szülhet” – magyarázta Miklós Zoltán. A rendhagyó táborzáró kiállítás július 29-én 18 órától lesz.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés