
Fotó: Sándor Csilla
Az alcsíki fúvószenekarok találkozója volt az egyik kiemelkedő programpontja a hétvégén tartott csíkkozmási falunapoknak. Vasárnap délután a falu különböző pontjairól menetzenével érkező nyolc fúvószenekar a labdarúgópálya mellett felállított színpadon mutatta meg tudását.
2017. július 30., 20:012017. július 30., 20:01
Csíkszentimre, Csíkszentgyörgy, Újtusnád, Csíkszentkirály, Csíkkozmás, Csíkbánkfalva, Csíkszentsimon és Csíkszentmárton fúvószenekarai léptek egymás után színpadra vasárnap délután, miután közösen zenélték el Figdy Sándor Magyar lovassági indulóját és Dávid Péter Szent László indulóját, ezáltal is tisztelegve a nagy király emléke előtt, ráhangolva a közönséget az emlékévre.
ekkor gondolták úgy az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás munkatársai, hogy szükség van egy olyan fórumra, ahol a zenekarok megismerhetik egymást. Így azóta minden évben más-más településen tartják meg a találkozót, a kistérségi társulás szervezésében, támogatásával.
Fotó: Sándor Csilla
A fúvószenei mozgalomnak a kétezres évek elején kezdődött a reneszánsza, egyre több vezető jött rá arra, hogy ez egy nagyon jó eleme a közösségszervezésnek, és egyre több településen alapítottak zenekart.
– mutatott rá Gergely András, az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás elnöke, Csíkszentmárton polgármestere, az alcsíki fúvós mozgalom lelkes támogatója.
Fotó: Sándor Csilla
„A nyolc zenekarban kétszázötven zenész, köztük sok fiatal van. Ez reménnyel tölt el, mert ebben a nagyon különleges, egyre inkább értékvesztő világban egy értékszigetnek tartom a fúvószenét. Hiszem és vallom, hogy azok a fiatalok, akik találkoznak a zenével, akik művelik, azokból jobb lelkű, teljesebb értékű emberek lesznek. A társadalomban, az adott közösségben jobban megállják a helyüket, emberileg közelítik meg a problémákat, és ha ez így van, akkor mindenképp elértük a célunkat” – hangsúlyozta lapunknak.
Hozzátette, olyan szempontból is fontos egy zenekar, hogy idősek és fiatalok találkozási helye, de olyan szempontból is, hogy valahová tartoznak.
Fotó: Sándor Csilla
A találkozó megnyitó ünnepségén felszólaló Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja kiemelte, hogy szereti a fúvószenét, ezért számára nem munka, hanem kitüntetés, felüdülés, hogy jelen lehet a találkozón és hallgathatja ezt a szép muzsikát. Ugyanakkor kérte a jelenlevőket, hogy jövő tavasszal a magyarországi országgyűlési választásokon mondják el a véleményüket, legyenek aktív részesei a nemzetnek, nyilvánítsák ki akaratukat, hogy a nemzet sorsa merre és hogyan haladjon tovább.
Fotó: Sándor Csilla
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!