
Képünk illusztráció
Fotó: Vajda János/MTI
Tizennyolc erdélyi településen – köztük két székelyföldi városban – indulhat el a közbeszerzési folyamat új bölcsődék építésére – írja az RMDSZ közleménye Cseke Attila fejlesztési miniszter nyilatkozatára hivatkozva.
2021. november 02., 18:312021. november 02., 18:31
2021. november 02., 21:362021. november 02., 21:36
A szaktárcavezető miniszteri rendeletben hagyta jóvá a közbeszerzési folyamat elindítását, amelynek során minden település számára megkeresik a megfelelő kivitelezőt, és a tervek szerint – az időjárás függvényében – akár már tavasszal elkezdődhet az építkezés – derül ki a közleményből.
Székelyföldön két bölcsőde építését tervezik, a Maros megyei Dicsőszentmártonban és a Kovászna megyei Kézdivásárhelyen. Az elképzelés szerint
A fejlesztési minisztérium energiahatékony épületeket tervez létrehozni, jól szigetelő nyílászárókkal, falakkal, padlóval, amelyekben megújuló – a tetőtérre szerelhető napelemekből vagy hőpumpákból származó – energiát használnának az épület hűtésére és fűtésére. A bölcsődékben helyet kapnának játszó- és hálószobák, konyha és mosókonyha, egy nagyterem, illetve egy orvosi rendelő és irodák is.
A bemutatott tervek alapján Bihar, Fehér, Brassó, Kolozs, Szeben, Besterce-Naszód, Temes és Máramaros megyében épülhetnek még bölcsődék a jelen miniszteri rendelet szerint. A csecsemőgondozók megépítésének költségeit teljes mértékben a fejlesztési minisztérium finanszírozza.
A közleményben ugyanakkor kiemelik, hogy harminc nappal meghosszabbították a kérések és a szükséges dokumentációk iktatásának határidejét.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!