Hirdetés
Hirdetés

Két napig népzenétől lesz hangos Székelyudvarhely

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Több mint száz zenész és ezernél is több néptáncos látogat Székelyudvarhelyre a szeptember 6-7. között megszervezendő Erdélyi Táncháztalálkozóra. A megszokott programok mellett újdonságokkal is készülnek a szervezők, amelyeket a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón ismertettek.

László Ildikó

2024. augusztus 29., 17:122024. augusztus 29., 17:12

Az első táncháztalálkozót 1978-ban szervezték meg a székely anyavárosban, majd még három alkalommal tartották meg – idézte fel Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón. A nagy népszerűségnek örvendő eseményt 2017-ben indították újra, és azóta csak a koronavírus-járvány miatt maradt ki egy alkalommal. Arra is kitért, hogy

ami minden találkozón örök, az a népzene és a néptánc.

A programokat Tamás Vanda, Márton Sándor és Kinda Botond, az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi munkatársai ismertették bővebben. Mint megtudtuk, megszokott programokkal, de újdonságokkal is készülnek a találkozóra látogatók számára.

Pénteken 17 órától a Városháza térről indul a felvonulás a városi park irányába, amelyen több mint 100 zenész és 1000 néptáncos fog részt venni.

Emellett Tamás Kinga fotókiállítását is meg lehet majd tekinteni, majd az Ami jön…, Havasréti Pál, Fekete Antal, Turi Botond, és Koncz Gergely közös koncertje lesz hallható, őket a Sapientia EMTE kolozsvári karának végzős táncművészei váltják, akik Világok között... című záróvizsga-előadásukat mutatják be, végül a pénteki napot három helyszínen tartott táncházzal koronázzák.

Hirdetés

Szombaton délelőtt a gyermekekre koncentrálnak, hiszen a Maros Művészegyüttes mesejátékot ad elő, de a gyermektáncház sem marad el, ugyanakkor játszóteret is biztosítanak a gyermekeknek, ahol lefoglalhatják magukat, és alkothatnak is.

Összesen 26 erdélyi néptáncegyüttes lép színpadra szombaton, a program 11 órától kezdődik a parkban.

A többórás programpont színesnek ígérkezik, hiszen az előadók számos erdélyi városból érkeznek az eseményre.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A gálaműsor 18 órától kezdődik, az Udvarhely Néptáncműhely Ritka magyar című előadását mutatják be, kiegészülve a Háromszék Táncszínház előadóival, zenészeivel.

A kétnapos ünnepséget táncházzal zárják szombaton, amelyet három helyszínen tartanak.

Állandó programokkal is várják az érdeklődőket, lesz borudvar, kézműves vásár és különböző kézműves foglalkozásokon is kipróbálhatják magukat az érdeklődők.

Részletekért érdemes felkeresni az Erdélyi Táncháztalálkozó Facebook-oldalát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés