
Fotó: Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház
Saját alapból, 61 ezer lejből újították fel a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház legnagyobb intenzív terápiás kórtermét.
2022. március 02., 21:112022. március 02., 21:11
Mint a kórház sajtószóvivője, Mariana Negoiță elmondta, a termet kifestették, speciális, baktériumellenes bevonatú csempéket helyeztek el a falakra. Emellett kicserélték a lámpatesteket, a konnektorokat, légkondicionáló berendezést szereltek, és átalakították a bejárati ajtót is, hogy könnyebben lehessen bevinni a betegeket az intenzív terápiára. Hozzátette, a két hétig tartó munkálatokat kedden fejezték be, így szerdán már fogadni tudták a súlyos állapotban levő vagy operáción átesett betegeket.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
szóljon hozzá!