Hirdetés
Hirdetés

Két év várakozás után rövid, de fontos utcát építenek

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Harminc méter hosszú utcát építenek Marosvásárhelyen a Kövesdombon, hogy megkönnyítsék a gépkocsiforgalmat – döntötték el csütörtökön a városi tanácsosok, akik ugyanakkor elhalasztották az adók és illetékek megemeléséről szóló tervezeteket.

Simon Virág

2024. november 28., 16:332024. november 28., 16:33

Tizennégy pontot vontak vissza a vásárhelyi soros tanácsülés csütörtöki napirendjéről az ülés kezdetén. Indoklás nem volt, de minden tervezet a különböző díjak és illetékek megemeléséről szólt. Igaz, hogy csak az infláció értékével, 10,4 százalékkal drágítottak volna, de egyelőre erre sem került sor.

Hirdetés

Szavazni való így is maradt bőven, hiszen 54 tárgysorozati pont volt.

Érdekes kérés is volt

Bár az illetékekéről szóló döntést elhalasztották, maradt még más pénzügyi kérdés a napirenden. Többek között a Szabad Emberek Pártjának (POL) alapítója, jelenlegi tanácsosa, Dan Mașca azt

kérte, hogy a tanácsosi díjának csupán 0,01 százalékát utalják át neki,

a többi maradjon a város pénztárában és használják szociális ügyek támogatására. Az érintett szerint a kért összeg 17 lej lenne. A tanácsosok nem szavazták meg a tervezetet.

Két év várakozás után

Napirenden volt egy kis utca építésének megvalósíthatósági tanulmánya is; ezt a mindössze harminc méternyi útszakaszt a Kövesdombra tervezik, a Csalhó és az 1848 utca közé.

Harminc méteres utcácskát építenek •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Harminc méteres utcácskát építenek

Fotó: Haáz Vince

Iszlai Tamás RMDSZ-es tanácsos felszólalt a szavazás előtt. Mint magyarázta, két éve kérte, hogy a város szakosztálya foglalkozzon ezzel a tervvel.

A környéken van ugyanis egy unitárius templom és több tömbház is, ezeket pedig nehezen lehet megközelíteni, így a lakók jogos kérése, hogy a két utcát kössék össze autóval járható szakasszal.

Iszlai szerint felháborító, hogy két évet kellett várni, hogy elkészüljön a megvalósítási tanulmány és elkezdődhessen végre a tömbházak közötti rész leaszfaltozása.

Most csak gyalog lehet közlekdni •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Most csak gyalog lehet közlekdni

Fotó: Haáz Vince

A határozattervezetben két javaslat volt, az elsőt fogadták el, amely megvalósításához nincs szükség a zöldövezet jelentős rombolására; ez a variáns három méter széles aszfaltozott út megépítését feltételezi, amelyen közlekedhetnek az autók, de a kerékpárosok is.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés