
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Huszonegy új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában Maros megyében, velük együtt a megyei esetszámok elérték a 23 700-at. Két személy vesztette életét a vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható betegség miatt az utóbbi napban.
2021. május 13., 16:222021. május 13., 16:22
A prefektúra csütörtöki összesítése szerint 239 koronavírussal fertőzött személyt kezelnek a megye kórházaiban. Harminchét személyt tartanak megfigyelés alatt az egészségügyi intézményekben, ők a teszteredményükre várnak. Otthonában 27 személy gyógyul, karanténban 1043 személy tartózkodik. Az elmúlt 24 órában két újabb, a vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható haláleset történt a megyében, az elhunytak száma a járvány kezdete óta 717.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
szóljon hozzá!