Két bárányért szolgáltatta ki bántalmazójának az áldozatot egy háromszéki rendőr

Képünk illusztráció •  Fotó: Pál Árpád

Képünk illusztráció

Fotó: Pál Árpád

Vád alá helyezték azt a torjai rendőrt, aki egy családi erőszak miatt tett feljelentés ügyében nem járt el az áldozat érdekében, nem tette meg kötelességét, ugyanakkor korrupcióval is vádolható, mert anyagi javakat fogadott el a bántalmazó rokonától.

Bodor Tünde

2024. szeptember 11., 19:002024. szeptember 11., 19:00

Az eset, amelyben most hozott döntést az ügyészség, még 2024. január 18-án történt. A torjai rendőrnél tett panaszt egy családon belüli bántalmazás áldozata, de a hatóság képviselője

  • nem vette jegyzőkönyvbe a panaszos nyilatkozatát,

  • nem foglalkozott a bizonyítékok azonosításával sem,

  • és elmulasztotta a következő lehetséges bántalmazás megelőzésére tett intézkedéseket is,

így kiszolgáltatva az áldozatot az erőszakos férfinak.

Itt viszont még nem ér véget a torjai rendőr rovására írható tettek listája, mert feletteseinek írt jelentésében az illető azzal magyarázta a fent említett mulasztásait, hogy

nem értett az áldozat nyelvén, miközben saját szemével is látta az áldozat panaszának valós voltát, sőt el is beszélgetett vele.

Az esetet követő napon, majd márciusban, de még előző év októberében is a többrendbeli bántalmazás ügyében folytatott nyomozás során élelmiszer-adományt – mint az ügyészség szóvivőjétől, Brandiu Claudiától megtudtuk –

két levágott bárányt és egyéb élelmiszereket fogadott el az erőszakos férfi apjától, aki ilyenformán szerette volna elérni, hogy fiát ne vonják felelősségre.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság alkalmazottjaként dolgozó – az eljárás idejére felfüggesztett – nyomozói hatáskörrel is felruházott rendőrt

hivatali visszaéléssel, hamis nyilatkozattétellel és megvesztegetési céllal adományozott anyagi javak három rendbéli elfogadásával vádolják, 24 órás őrizetbe vétele után hatósági felügyelet alá helyezték.

Óvadék ellenében ugyanígy jártak el a rendőrt megvesztegető apával szemben is.

Az erőszakoskodó elleni ütlegelési vádat utóbb emberölési kísérletre módosította az ügyészség, a tettest előzetes letartóztatásba helyezték.

Az ügyészségi közlemény kitér arra is, hogy az eljárásnak ebben a szakaszában a vádlottal szemben fennáll az ártatlanság vélelme.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 12., szombat

Tájházat avattak, Sóvidéket népszerűsítik

A hagyományos sóvidéki mindennapokat szeretnék bemutatni Szovátán a szombaton felavatott tájházban.

Tájházat avattak, Sóvidéket népszerűsítik
2024. október 12., szombat

Több száz tűzoltó ünnepelt együtt Farkaslakán

Több száz önkéntes és hivatásos tűzoltó vett részt a második alkalommal megtartott Hargita Megyei Tűzoltó Találkozón, amelynek Farkaslaka adott otthont szombaton.

Több száz tűzoltó ünnepelt együtt Farkaslakán
2024. október 12., szombat

Nem kedvezett a szárazság a káposztának

A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott.

Nem kedvezett a szárazság a káposztának
Nem kedvezett a szárazság a káposztának
2024. október 12., szombat

Nem kedvezett a szárazság a káposztának

2024. október 12., szombat

Sikerült a címvédés a vadásznapok főzőversenyén

19 vadászcsapat méretkezett meg az Erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélypark udvarán, a Székelyföldi Vadásznapok tizenkettedik kiadásán. A címvédés nem maradt el.

Sikerült a címvédés a vadásznapok főzőversenyén
2024. október 12., szombat

Két autó ütközött, az egyik sofőr megsérült

Balavásár közelében ütközött két autó szombaton, egyik gépkocsivezető megsérült.

Két autó ütközött, az egyik sofőr megsérült
2024. október 12., szombat

Múzeumot kapott Szárhegy 300 éves értéke, a káposzta

Gyergyószárhegy központjában, az egykori kántorlakban egyedi kiállítás nyílt meg szombaton. A szárhegyi káposzta története, a termesztéshez, tartósításhoz és főzéséhez használt eszközök ismerhetők meg itt.

Múzeumot kapott Szárhegy 300 éves értéke, a káposzta
2024. október 12., szombat

Erdőszentgyörgyön ünnepelnek a székelyföldi vadászok

Az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélypark udvarán 19 vadászegyesület képviselteti magát, de vendégekből, érdeklődőkből sincs hiány a XII. Székelyföldi Vadásznapokon.

Erdőszentgyörgyön ünnepelnek a székelyföldi vadászok
2024. október 12., szombat

Szépvízi káposztavágás: idén kevesebb termett, ezért drágább a káposzta

A termés gyengébb az előző évhez képest, ezért többe kerül a helyiek által eladásra kínált káposzta. Szépvízen jártunk a káposztafesztivál előtti káposztavágáson.

Szépvízi káposztavágás: idén kevesebb termett, ezért drágább a káposzta
2024. október 12., szombat

Sokan gyújtottak gyertyát, és adományoztak a rászorulókért

Több helyszínen gyújtották meg az együttérzés gyertyáit és adományoztak a nehéz helyzetben levőkért Erdély szerte a Caritas Egymillió csillag a nélkülözőkért eseményein.

Sokan gyújtottak gyertyát, és adományoztak a rászorulókért
2024. október 12., szombat

Magyar emlékek után kutatva a Dnyeszter mentén

A februári bortúra alkalmával legnagyobb sajnálatomra nem sikerült eljutnom a számos leírásában a legkeletibb székely településként szereplő Csöbörcsökre. lehet-e még magyar nyomokat találni a Dnyeszter folyó mentén? Nos, találtunk!

Magyar emlékek után kutatva a Dnyeszter mentén
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!