
A Hargita utca 11. számú tömbházban néhány éve tűz pusztított. Most megújul az épület
Fotó: Pinti Attila
Nem lehet tudni, hogy idén megkapják-e a finanszírozást azok a tömbházak, amelyek külső szigetelése érdekében kormánytámogatásért pályázott Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. Két helyszínen biztosan dolgoznak, de azokra már korábban megvolt a pénz.
2018. március 23., 08:512018. március 23., 08:51
Tavaly elmaradt a kormány által támogatott tömbház-hőszigetelési program folytatása, az erre pályázó csíkszeredai tömbházak hiába vártak a pénzre és a munkálatok elkezdésére. Idén sem változott még a helyzet, kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester arról tájékoztatott, hogy várják a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium visszajelzését a támogatásokkal kapcsolatban. Ezért azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdődhetnek el a munkálatok.
mivel az európai uniós támogatást élvező hőszigetelési program feltételeinek nem felelnek meg – ez nem támogatja külön lépcsőházak, illetve négyemeletesnél alacsonyabb társasházak külső felújítását.
A legtöbb esetben a félig hőszigetelt tömbházak külső homlokzatának egységesítését jelentenék a munkálatok, ilyen helyzetben vannak a Mihail Sadoveanu utca 33/D, a Kőrösi Csoma Sándor utca 3/A, a Tető utca 9/B és 20/A, a Nagy István festő utca 6/B, a Temesvári sugárút 53/A, a Brassói út 9/A/B számú tömbházak. A Kossuth Lajos utca 37., és a Mihail Sadoveanu utca 34. szám alatti kétemeletes társasházakban, valamint a Nicolae Bălcescu utca 7. számú tömbházban lakók is erre a támogatásra várnak.
A polgármesteri hivatal a szükséges megvalósíthatósági tanulmányokat elkészíttette, a folytatás a támogatástól függ. A már ismert társfinanszírozási rendszer szerint a kormány a költségek 50 százalékát állja, 30 százalékot a polgármesteri hivatal biztosít, 20 százalék pedig a lakók része.
Két munkálat kezdődik
A Hargita utca 11. és a Brassói út 6. számú kisebb társasházak hőszigetelését szintén a kormányprogram biztosította támogatás felhasználásával végzik el ebben az évben, a kivitelezési szerződést aláírták – tájékoztatott az alpolgármester. Elkésett munkálatokról van szó, 2015-ben kellett volna kezdeni, de a versenytárgyalás győztese, egy bukaresti cég visszalépett. Ezután a közbeszerzési eljárást megismételték, de nem volt jelentkező, később pedig a kiviteli tervek aktualizálására volt szükség. Szőke Domokos szerint amint az időjárás lehetővé teszi, kiadják a munkakezdési utasítást.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!