
A mozgósítási gyakorlat nyitóértekezletét Cosmin Boricean alprefektus jelenlétében rendezték
Fotó: Kovászna Megyei Prefektúra
Mintegy ezer tartalékost hívtak be egynapos felkészítőre Kovászna megyében a júniusi mozgósítási gyakorlat részeként. A katonaság célja a lakosság, a gazdaság és a terület védelmi felkészültségi állapotának ellenőrzése.
2023. június 19., 19:372023. június 19., 19:37
Hargita és Kovászna megyékben a június 12–16. közötti időszakra hirdették meg a mozgósítást. „Idén korábban Temes és Krassó-Szörény megyékben is volt hasonló. Hat-hét megye kerül sorra egy évben, így
– mondta el lapunknak Erdély András, a Kovászna megyei prefektúra szóvivője, hangsúlyozva,
„A behívott személyek 92,8 százaléka vett részt a felkészítőn, ami viszonylag magas részvételi arány” – nyugtázta a szóvivő, hozzátéve, hogy akit nem találtak otthon a behívóparancsok kézbesítésekor, annak nem kell aggódnia. „Elég, ha utólag jelzik, miért nem voltak elérhetők, de
– hangsúlyozta a szóvivő.

Mozgósítási gyakorlat zajlik Hargita és Kovászna megyékben, tartalékos katonákat hívnak be. Noha többen aggódva jelentek meg a katonai egységeknél, mint kiderült, erre nem volt semmi okuk.
Múlt szerdától péntekig egyetlen napra hívták be a tartalékosokat, akik a katonai alakulatnál reggel beöltöztek megfelelő ruházatba és felszerelést is kaptak. „Aztán Brassó megyébe, Codlea mellé vitték lövészetre, később pedig ebédet kaptak, és utána elbocsátották őket. Semmiféle bonyodalom nem volt, a lőtéren, illetve máshol sem volt gond: minden a legnagyobb rendben zajlott” – magyarázta a szóvivő.

Mobilizációs gyakorlat zajlik június 12–16. között Hargita és Kovászna megyében, előbbiben nagyságrendileg háromezer tartalékost hívnak be. A kiválasztottak beöltöznek és egyetlen napig gyakorlatoznak. Ismert a kiválasztás elve is.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
1 hozzászólás