
Az Úzvölgyébe vezető úton idén jelentős munkálatokat végeztek
Fotó: Veres Nándor
Felfüggesztették a 123-as jelzésű, Csíkszentmártonból Úzvölgyébe vezető megyei út első szakaszának korszerűsítését, mert a Hargita megyei önkormányzat egyelőre nem tud többet költeni a munkálatokra. Az elkészült útszakasz állagának megóvása érdekében súlykorlátozást is bevezettek.
2022. október 04., 22:012022. október 04., 22:01
Ha nem lesz támogatás, leállhat az Úzvölgyébe vezető út korszerűsítése – figyelmeztetett még nyár elején Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, jelezve egyúttal, hogy ez a beruházás jóval nagyobb léptékű, mint amit a megyei önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozni tud. Ezért is írtak alá korábban 4 évre szóló kivitelezési szerződést az építővel.
Az anyagárak emelkedésével a költségek is jelentősen növekedtek, ezért igényelt a megyei önkormányzat az út első, 14,5 kilométeres szakasza korszerűsítésének befejezéséhez 38 millió lejt az infrastruktúra fejlesztését célzó Anghel Saligny kormányprogram keretéből. De mint később kiderült, a támogatás elmaradt, a megyében ugyanis csak a 137-es jelzésű, Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő megyei út felújítására biztosít pénzt a már említett program.
Fotó: Veres Nándor
A szükséghelyzetben történt júliusi költségvetés-kiigazítás átcsoportosításokkal igyekezett még pénzt juttatni a folyamatban levő útfelújítások költségeire, az elnök pedig arról próbálta meggyőzni a kivitelezőket, hogy lassítsanak a munka ütemén. A megyei tanács műszaki igazgatósága által július 20-án elkészített dokumentum szerint az úzvölgyi úton zajló munkálatok költségeire 7,5 millió lejt kellett volna kifizetni idén ahhoz, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségét az önkormányzat teljesíteni tudja.
Fotó: Veres Nándor
Az úzvölgyi út első szakaszát korszerűsítő cég idén jelentősen előrehaladt a munkával, a korábbi években az útszerkezetbe beépített átereszek és a hidak elkészítése után az úttest szélesítése, tört kő rétegek elhelyezése, tömörítése is megtörtént – a Csíkszentmárton szélén korábban felhalmozott hatalmas mennyiségű kőnek már nyoma sincs. Júliusban a cég illetékese kérdésünkre egyértelművé tette, műszaki adottságok miatt ezen az úton nem tudnak lassítani a kivitelezés ütemén, különben az elvégzett munka tönkremegy. Így mostanra az alap aszfaltréteget is elterítették az útszakaszon, de mivel a megyei tanács már nem tud minden számlát kifizetni, a munkálatokat fel kellett függeszteni.
Fotó: Veres Nándor
A helyzetről és a pénzhiányról a megyei önkormányzat sajtóközleménye meglehetősen diplomatikusan fogalmaz, idézve az elnököt:
Szerettük volna megtudni a kivitelező álláspontját is az úzvölgyi úttal kapcsolatban, de ezúttal nem akartak nyilatkozni.
Borboly egyúttal nem zárta ki a munkálatok folytatását akár még idén is, ehhez viszont vagy újabb kormánytámogatás kell, vagy annak az 50 millió lejes hitelkeretnek az igénybevétele, amelyről a megyei tanács képviselő-testülete már korábban döntött.
Fotó: Veres Nándor
A mostani helyzetben viszont az útfelület károsodásának megelőzése miatt – amelyről a kopóréteg hiányzik – súlykorlátozást léptettek életbe az útszakaszon, azaz
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
szóljon hozzá!