
Csíkszeredában a kültéren is kötelezővé válik a védőmaszk viselése
Fotó: Veres Nándor
A helyi katasztrófavédelmi bizottság a járvány berobbanásának megfékezése érdekében szigorító intézkedéseket és javaslatokat hozott. Többek között az élelmiszerüzletek és üzletláncok újból csak korlátozott számú vásárlót engedhetnek be a helyiségeikbe.
2020. október 19., 12:432020. október 19., 12:43
2020. október 19., 15:432020. október 19., 15:43
„Csíkszereda sem kivétel, a múlt hét óta ismét jelentősen megnőtt az igazolt koronavírusos esetek száma városunkban. Ma már szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki tüneteket produkál” – kezdte a bizottság elnöke. Ráduly Róbert Kálmán tudatta, hogy
Mivel a megyeszékhelyen ezer lakosra számolva jelenleg 3,5 fertőzöttet tartanak számon – a 3-as határértéket meghaladóan már kötelező intézkedéseket foganatosítani –, a bizottság négy döntésben is állást foglalt.
– számolt be. Betiltják ugyanakkor a kulturális rendezvényeket, továbbá gyülekezési tilalmat is érvénybe léptetnek. Itt újságírói kérdésre pontosította:
Mindegyik intézkedés esetében az ezer lakosra számolt három ezrelékes határérték alatt lehet feloldani a korlátozást.
„Az üzletek és a boltok esetében a bizottság visszavezetteti a tavasszal bejáratott létszámkorlátozást.
– hívta fel a figyelmet a leköszönő városvezető. Ezt a döntést legkorábban a másfél ezrelék alatti fertőzöttségi arány alatt oldhatják majd fel.
A leköszönő elöljáró a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház illetékesének tájékoztatását is tolmácsolta. „Az egészségügyi rendszer lassan telítődik, a személyzet pedig kapacitása határán dolgozik.
Az egységes sürgősségi hívószámra érkező bejelentések is sokasodnak, de jó hír, hogy a kórház füll-orr-gégészeti osztályán 20 betegágyat tudnak kialakítani az enyhébb tünetekkel rendelkező, koronavírussal diagnosztizált páciensek számára.
„Hangsúlyosan felkérjük az egyházi és világi elöljárókat, hogy az istentiszteletek bemutatásakor, illetve sajtótájékoztatón és közönség előtti szereplésük közben
– tolmácsolta továbbá a készenléti bizottság üzenetét is Ráduly.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!