
Szép beszédük Kazinczy-érmet hozott. Hivatásukat is magyar nyelvvel kapcsolatos pályán képzelik el
Fotó: Barabás Ákos
Kazinczy-éremmel tért haza Győrből a Benedek Elek Pedagógiai Líceum két diákja: a szentegyházi Kedves Kriszta és a székelyudvarhelyi Varga Eszter a Szép magyar beszéd elnevezésű versenyen bizonyított, amelynek hagyományosan a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium adott otthont április 20-22. között. A rendezvényt Péchy Blanka néhai színművésznő, nyelvművelő, a Kazinczy-díj alapítójának javaslatára hívták életre 1966-ban.
2018. május 02., 09:172018. május 02., 09:17
A lányok a március végén Kolozsváron rendezett Aranka György országos nyelv- és beszédművelő versenyről jutottak további nyolc erdélyi társukkal együtt a Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjére. „Tavaly is kijutottunk, de akkor nem nyertünk, viszont annyit adott az a négy nap, hogy tudtuk, muszáj idén is megpróbálnunk.
– mondta a végzős Kriszta.
Kedves Kriszta és Varga Eszter
Fotó: Barabás Ákos
A tizenegyedikes Eszter a versenyről nyújtott tájékoztatást:
Fotó: Barabás Ákos
A háromnapos verseny pénteken egy írásbeli vizsgával kezdődött, majd egy előzetesen kiválasztott szöveget olvastak fel, amit itthon bejelöltek és begyakoroltak, „levegővétel, hangsúly, hanglejtés, hangszín szempontjából”. Ennek egy kortárs szerzőtől származó esszének vagy tanulmánynak kellett lennie, legfeljebb 25–30 sornak, és nem lehetett hosszabb három percnél. A szombati próbatételen egy ismeretlen szöveget kaptak, melynek helyes tolmácsolására húsz percet készülhettek.
A kihívás szerintük „nemcsak a szép kiejtés, hanem hogy az adott szöveg értelmét át tudd adni a közönségnek, hogy könnyűszerrel beleélje magát. Ilyen szempontból hasonló az előadóművészethez”. Mivel a versenyen megkövetelt jelölésrendszer nálunk nem szerepel a tantervben, a lányok egy magyarországi könyvből tanulták meg.
Fotó: Barabás Ákos
– fogalmazott Eszter. A lányok már most, tanulmányaik alatt hasznát veszik a szép beszédnek, hiszen pedagógiai osztályba járnak, vagyis gyerekekkel is foglalkoznak. Beszélgetésünk alatt arról is szó esett, hogy tudatában vannak a nyelv jelen állapotának, silányosodásának, de
– állítják. A továbbtanulást is mindketten ebben az irányban képzelik el: a végzős Kriszta színháztudományra készül, és szerinte „több mint valószínű, hogy ott fel tudom majd használni ezeket a tapasztalataimat”. Eszter mindenképp magyar nyelvvel kapcsolatos szakon gondolkodik, vagy angollal kombinálná, vagy néprajzos lenne.
Fotó: Barabás Ákos
Kazinczy-díjcsoport
A középiskolások Kazinczy-érméhez hasonló az általános iskolásoknak adományozott Kazinczy-jelvény, az anyanyelvápoló mozgalom legjelentősebb elismerését, a Kazinczy-díjat pedig nyelvészek, színművészek, rádió- és tévébemondók, valamint pedagógusok munkásságáért osztják ki. Kazinczy-díjas például Melis György operaénekes, Sinkovits Imre színművész, Koncz Zsuzsa előadóművész, Kertész Zsuzsa bemondó és Deme László nyelvészprofesszor.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!