
A program egyik célja a lovas hagyományőrzés minél szélesebb körben történő megismertetése
Fotó: Székelyföldi Lovas Ünnep
Az Erdélyi Lovas Program mintájára és annak kiterjesztéseként megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított Kárpát-medencei Lovas Program nyílt pályázati felhívása.
2023. szeptember 05., 19:592023. szeptember 05., 19:59
A program célja az egészséges életmód és a rendszeres sport ösztönzése mellett a hagyományőrzés, a lovas hagyományok ápolása és a nemzeti identitástudat erősítése a Kárpát-medencében – olvasható a Nemzetpolitikai Államtitkárság keddi közleményében.
amelyek létesítő okiratában felsorolt tevékenységei között szerepel a lovassport és lovas szabadidő, a lovas hagyományőrzés, a lovas turizmus, a lovas terápia vagy a lovas rendezvények szervezése.
Hangsúlyozzák, a tavaly elindított és 75 erdélyi lovasszervezetnek támogatást nyújtott Erdélyi Lovas Program mintájára, annak kiterjesztéseként jelentették be ez év júliusában a Kárpát-medencei Lovas Program indulását, amelynek célja, hogy
népszerűsítését, különösen a gyerekek és fiatalok körében.
A pályázat támogatási keretösszege 400 millió forint, az igényelhető támogatás mértéke egymillió forinttól hétmillió forintig terjed, és vissza nem térítendő támogatásról van szó.
A pályázat benyújtásának kezdő napja kedd, szeptember 5-e, határideje pedig október 3-a 14 óra (közép-európai idő szerint). A részletes pályázati felhívás a bgazrt.hu és a kulhonimagyarok.hu honlapokon elérhető.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!