Hirdetés
Hirdetés

Karcfalván is fújják

•  Fotó: Sándor Csilla

Fotó: Sándor Csilla

Hetven gyerek részvételével tartanak fúvóstábort a héten Csíkkarcfalván a Bitykó Zenei Egyesület szervezésében. A hatodik alkalommal megszervezett rendezvény záróakkordja a vasárnapi nagymise utáni előadás lesz a helyi kultúrotthonban.

Péter Beáta

2017. július 27., 18:042017. július 27., 18:04

Szólt a zene az iskola termeiben, az udvarán, a hittanteremben és a kultúrotthonban is, amikor csütörtökön kilátogattunk Csíkkarcfalvára. Az egyik osztályteremben Gábor Melinda magyarázott épp a klarinétról három gyereknek. Ő a fúvószenekarban kezdett el zenélni, és visszajáró táborozó, ám ezúttal nem diákként, hanem oktatóként van jelen.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Tanárként tért vissza

Idézet
Nagy dolog számomra, hogy itt vagyok, arra is emlékeztet, ahogy én kezdtem. Azért szeretek itt lenni minden nyáron, hogy többet adhassak a kezdőknek, mint amennyit én kaptam kezdőként

– osztotta meg a fiatal hölgy, aki a tavaly végzett Nagyváradon klarinét szakon, jelenleg mesteri tanulmányait folytatja és zenepedagógiai szakon is jár. Három jelen levő tanítványa – Brigitta, Orsolya, Áron – érdeklődésünkre elmondta, azért jöttek a táborba, hogy tanuljanak. „Ha ez a tábor nem lenne, sokkal kevesebbet tudnánk” – mutatott rá Brigitta. Orsolya is úgy véli,

Hirdetés

itt fejlesztik a tudásukat, és nem az van, hogy bent ülnek és nézik a tévét, hanem próbákra járnak és gyakorolnak.

„A zene kellemes” – tette hozzá Áron.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Tudnak alapozni rá

A felcsíki fúvóstáborba két csoportba jelentkezhettek a résztvevők. A kezdők és haladók 9 és 13 óra, 17 és 18 óra, valamint este fél kilenc és fél tizenegy között próbálnak naponta. A tábor ideje alatt

arra törekszenek az oktatók, hogy szórakoztató fúvószenei darabokat, feldolgozásokat tanítsanak a gyerekeknek, mivel így könnyebben megtanulják a hangszeres muzsikát

– tudtuk meg Bálint Zoltán helyi kántortól, a fúvószenekar vezetőjétől. A tábor különlegessége, hogy a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola tanárai és a csíkmadarasi születésű, jelenleg Magyarországon élő Miklós Imre mellett a nagyobb, a zenekarból már „kirepült” fiatalok is oktatják a kisebbeket.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

A szaktanárok a hét nap alatt különböző technikákat, fúvótechnikát, légzést, tartást, előadásmódot is oktatnak a zenedarabokon kívül.

„Tízéves a zenekarunk, és ez idő alatt sokan nőttek ki a zenekarból, akik a Nagy István Művészeti Iskolában végeztek. Itt reggeltől estig program van, a gyerekek észre sem veszik és elsajátítják a tudást. Külön-külön kigyakorolják a darabokat, és amikor délután összejátsszák, van sikerélményük.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Idézet
Nagy segítség a gyerekeknek, hogy szakszerűen tanítják őket

– mutatott rá Bálint Zoltán. Munkájukat az egész közösség, a helyi közbirtokosságok, az önkormányzat, az iskola vezetősége és az egyház is támogatja.

A zenekar vezetője hangsúlyozta, ez a tábor nagyon pozitívan hat a gyerekek fejlődésére, mert egész évben tudnak alapozni az itt szerzett tudásra.

•  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Fotó: Sándor Csilla

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés