
Tanszerekkel, játékokkal lehet segíteni a rászoruló családokat. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Rászoruló családok gyerekei számára gyűjt játékokat, tanszereket a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi szervezete. Az adakozni vágyók november 24-én juttathatják el felajánlásukat a város központi parkjában kialakított gyűjtőpontra.
2018. november 12., 15:012018. november 12., 15:01
Szebbé tenni a kisgyermekek karácsonyát – ez a célja a Játékot termő fa elnevezésű kezdeményezésnek, amelyet a lakók bevonásával kíván előkészíteni a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt. Egy fát kiválasztanak a város központi parkjában, az alatt alakítják ki a gyűjtőpontot, ahova november 24-én lehet majd eljuttatni az adományokat.
Felhívásukban arra is választ adnak, hogy ezúttal miért éppen a legkisebb korosztályt szeretnék megörvendeztetni. „Az önkormányzat és több civil szervezet is szervez tartós élelmiszer gyűjtést. Ezek az adományok az ünnepek előtt eljutnak a célszemélyekhez. Csapatunk is kiveszi részét a város által szervezett élelmiszergyűjtésben, és a csomagoknak a családokhoz való eljuttatásában. Látva, hogy mennyi ember gyűjt élelmiszert, úgy döntöttünk, hogy inkább
– fogalmaznak.
Kérik a kezdeményezésük iránt érdeklődőket, hogy jó állapotú kellékeket adakozzanak, olyanokat, amik valóban hasznosak lehetnek az óvodás, kisiskolás korú megajándékozottaknak.
– hívják fel a figyelmet.
Az akciót tehát november 24-én tartják Gyergyószentmiklós főtéri parkjában. A kijelölt fa alatt 9-től 17 óráig fogadják a felajánlásokat. További információk a crr.gheorgheni@gmail.com e-mail-címen vagy a 0743–044 567-es telefonszámon kérhetők.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!