
A barátság jegyében Elek apó mesekútját avatták fel
Fotó: Barabás Ákos
Régi és új testvértelepüléseivel együtt ünnepelt a hét végén Kápolnásfalu a kilencedik alkalommal megtartott falunapokon. A szlovákiai Kékkő városával kötöttek most együttműködési szerződést, illetve a helyi kultúrotthon előtt felavatták Elek apó kútját.
2017. július 09., 13:192017. július 09., 13:19
Forgataggá vált a hét végén Kápolnásfalu: színpad került a központba, vásárosok sorakoztak fel portékájukkal, megannyi inni- és ennivaló került a műsorokra készülő helyiek és vendégeik asztalára. Az ünnepségen ezúttal is jelen voltak a testvértelepülések képviselői, többek között a legrégebbiek, mint Gyöngyössolymos és Kápolna, de egy új egyezség is született a felvidéki Kékkő városa és Kápolnásfalu között.
Bednár Mária, Kékkő alpolgármestere elmondta, immár négy éve látogatja az udvarhelyszéki falut, és látta, hogy azóta folyamatosan fejlődik, de
A két település megállapodásában eldöntötte, hogy az oktatás, turizmus, kultúra, sport és hagyományőrzés területén segítik egymás fejlődését, de különböző projektek levezetésében is együtt fognak dolgozni. A szerződés aláírását követően egy székely kaput és egy székely párt ábrázoló domborművet ajándékozott a felvidéki településnek Benedek László, Kápolnás községvezetője.
Fotó: Barabás Ákos
Mesekutat avattak
A helyi Sütő András Kultúrotthon előtt Benedek Elek-mesekutat avattak, amelyet Bercel testvértelepülés ajándékozott az udvarhelyszéki falunak. Jánvári Andrásné, Bercel község polgármestere elmondta, hogy 2015-ben székely kaput kaptak ajándékba, ennek viszonzásaként javasolták a Kányádi Sándor által megálmodott és szorgalmazott mesekutat.
Lukács László, Gyöngyössolymos képviselője elmondta, immár huszonöt éve kötötte meg együttműködési megállapodását a két település. A magyarországi Heves megyei település képviselő-testülete nemrégiben arról döntött, hogy Gyöngyössolymos érdemérmét adja meg Kápolnásfalunak, az udvarhelyszéki polgármestert pedig a település díszpolgárává avatták.
– mondta Lukács László.
Fotó: Barabás Ákos
Hasonlóan fejezte ki udvarhelyszéki testvértelepülése iránt ragaszkodását Kötegyán község polgármestere, Nemes János is. Kápolna, Kápolnásfalu második testvértelepülése is jelen volt a falunapon. Berecz Kálmán elmondta, hogy 1993-ban született meg a két település közötti megállapodás, így reménykedik, hogy a jövő évi huszonötödik évfordulót a Heves megyei településen fogják ünnepelni.
– mondta a polgármester.
A kölcsönös látogatások után, Kékkő és Kápolnásfalu testvértelepülési megállapodást írt alá
Fotó: Barabás Ákos
Jánvári Andrásné, Bercel község polgármestere felidézte a tíz évvel korábbi pillanatot, amikor Bercel és Kápolnásfalu aláírta a testvértelepülési megállapodást. Szerinte az akkor megfogalmazott célokat sikerült fokozatosan teljesíteni, erősítve a két település kapcsolatát.
– idézte fel a polgármester. „Találkozásaink ma már olyanok, mintha hazajárnánk egymás falujába, és egyre több esemény köt össze bennünket” – folytatta, reménykedve, hogy tovább fog virágozni a két település barátsága.
Tisztelet a legidősebbeknek
Az ünnepségen oklevéllel tüntette ki Benedek László polgármester Lőrincz Gábort, aki a második világháború idején a Magyar Királyi Honvédség soraiban szolgált, és a helyi népdalcsoport legidősebb tagja. Ugyanakkor felesége, Lőrincz Erzsébet is kapott emléklapot, hiszen hatvanhat éves házasságukkal ők alkotják a falu legidősebb párját. Hasonlóan hosszú, majdnem hatvanöt éves házassági kapcsolatért kapott oklevelet a Benedek házaspár. A polgármester tisztelgett Both Ilona, a falu legidősebb asszonya előtt is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!