
Fotó: Gergely Imre
Böjte Csaba testvér szentelte meg azt a faházikót, amely a gyergyószárhegyi Tatárdomb közelében, a gyermekotthonnál, fák lombjai között lelhető fel. Lombkápolnának nevezik, de vendégszállásként is betölti feladatát.
2023. október 28., 19:482023. október 28., 19:48
Szoba, fürdőszoba, az emeleten egy kis gyerekszoba, és mindez szép környezetben – sok ilyen apartmant kínálnak vendégeknek a turisztikai szolgáltatók. Azonban valószínűleg a világon sem sok van – Székelyföldön pedig egyedi –, hogy mindez fák tetején található meg. Egészen pontosan A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószárhegyi gyermekotthona mellett, a patak fölé magasodó fűzfacsoport ágai között.
Amint elmondta, László Pál kereste meg azzal az ötlettel, hogy a gyermekeknek egy lombházat építsen – László arra gondolt, hogy a közös barkácsolások során keletkező fahulladékokból ezt kivitelezhető.
Fotó: Gergely Imre
Azonban az ötletet továbbgondolták, és úgy döntöttek, hogy egy vendégfogadásra alkalmas, fűtéssel, fürdőszobával felszerelt apartmant alakítanak ki a fák tetején. Ez nem egészen kétheti munkával mostanra készült el annyira, hogy még csak néhány belső szerelés van hátra, és máris fogadhatja a vendégeket.
Fabrikács elmondta, mielőtt az építkezést elkezdték volna, felmérték a fák állapotát, meggyőződtek róla, hogy egészségesek, megbírják majd a 36 négyzetméter alapterületű építményt.
Fotó: Gergely Imre
Egyébként amikor a szél fúj, a lombház is a fákkal mozog, ami még különlegesebbé teszi az itt tartózkodást.
Fotó: Gergely Imre
Szombaton délben, a szentmisét követően Böjte Csaba szentelte fel a lombházat, amelyet ő lombkápolnának nevezett, hiszen ez a hely nem csak pihenésre, lakásra alkalmas, hanem az elcsendesedésre, imádkozásra is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!