
Fotó: 4S Street
A 2024-es év első fele igencsak mozgalmas volt a gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar számára. Februárban és áprilisban két nagyszabású koncert keretében mutatták be a harmadik nagylemezüket, május elején átvették a második Fonogram díjukat, nemrégiben pedig Torontóban zenéltek.
2024. június 12., 19:122024. június 12., 19:12
Két évvel ezelőtt már koncertezett a 4S Street a kanadai városban, és idén újra meghívást kaptak Hungarofestre. Első ottani fellépésükön egy kis klubban pár száz főnek játszottak.
– írják közleményükben.
Idén azonban már teljesen más volt helyzet. A Hungarofest mostanra olyannyira kinőtte magát, hogy idén már Toronto szívében, a Younge-Dundas Square-en tartották meg. Ez lényegesen növelte a rendezvény látogatottságát és színvonalát, korábban nem volt példa ekkora szabású magyar rendezvényre Kanadában.
Fotó: 4S Street
„Pár évvel ezelőtt egy kis parasztház szobájában öltöttek végső formát a dalaink. Amikor megszületett a Hova tűntél, az Üzenet a távolból, a Mesélek a bornak vagy éppen a Tíz éven át, nem gondoltunk arra, hogy egyszer a világ másik oldalán, Észak-Amerika harmadik legnagyobb városának egyik legforgalmasabb terén több ezren fogják velünk közösen énekelni ezeket a dalokat.
– fogalmaz Fülöp Lóránd, a zenekar gitárosa a beszámolójában.
A rövid tengerentúli kitérő után a 4S Street itthon folytatja nyári turnéját, a közönség Magyarországon és Erdélyben is találkozhat a zenekarral a legfontosabb koncerthelyszíneken.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!