
A kedvezményezettek a pénzt fordíthatják lakásépítésre vagy -vásárlásra, illetve felújításra is. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Idén is igényelhetnek kamatmentes hitelt az érdeklődők a Fektess magadba programon keresztül, amely garanciaalapjának felső határát nemrég egymilliárd lejben szabta meg a kormány. Mindezt úgy, hogy a kezdeményezés tavalyi első kiadása nem volt rendkívül népszerű: a programra szánt 600 millió lejből csak 29 milliót kellett felhasználjanak.
2019. január 20., 15:222019. január 20., 15:22
2019. január 20., 15:282019. január 20., 15:28
Noha a tavaly indított Fektess magadba kormányprogram – amely által kamatmentes hitel igényelhető – nem volt annyira népszerű, idén is folytatják, ráadásul magasabb összeget szánnak rá – számolt be a minap az Agerpres hírügynökség az erre vonatkozó határozat alapján. Utóbbi rendelkezik arról, hogy
A határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Tavaly egyébként 600 millió lejt szánt a kormány a Fektess magadba programra, de októberi elindításától december végéig mindössze 1049 igénylést hagytak jóvá 29,14 millió lej értékben. A 600 millió lejes garanciaalapból tehát csak ennyit kellett felhasználniuk, a határozatban azonban ennek ellenére úgy fogalmaztak: az idei évre vonatkozó egymilliárd lejes felső határt az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottsággal való egyeztetés alapján szabták meg, figyelembe véve a 2018 októberében elindított program eddigi, és a következő években várható sikerét, illetve a lehetséges kedvezményezettek és a jelentős bankpiaci szereplők által tanúsított fokozott érdeklődést. Érdeklődőkből pedig valóban lehetne több is, hiszen a program által igényelhető kedvezményes hitel sokrétűen felhasználható.
A tavalyi 50-es számú sürgősségi kormányrendelettel elfogadott Fektess magadba (Investește în tine) nevű programban azoknak nyújtanak támogatást, akik az oktatási vagy a munkaügyi minisztérium által akkreditált bármilyen oktatási rendszerben vagy szakmai képzésben vesznek részt. A program életkoruk szerint két csoportra osztja a finanszírozásra jogosultakat:
ehhez azonban hozzáadódhat egy további 20 ezer lejes összeg is abban az esetben, ha az igénylő dolgozik vagy a hitel futamideje alatt munkába áll. A 26 és 55 év közöttiek legtöbb 35 ezer lejes hitelre jogosultak, ám esetükben is kiegészülhet ez további 20 ezer lejjel, ha már alkalmazták őket, vagy időközben elhelyezkednek a munkaerőpiacon.
a banki kamatterhek és jutalékok törlesztését állami költségvetésből fogják biztosítani. A hitel futamideje legtöbb 10 év lehet, ez magába foglalja a türelmi időt is, amely legtöbb öt év lehet.
A kölcsön célja a kedvezményezettek és családjaik szükségleteinek fedezése az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a sport és az élőhely tekintetében, a pénzre vásárolható termékekről és szolgáltatásokról pedig hosszú listát is közöltek a rendeletben. E szerint „támogatható kiadásnak” számít többek között a szakkönyvek, tanszerek vásárlása, a tanfolyamok, tandíjak, bölcsődék, óvodák díja, illetve a lakás- és bentlakás bérek kifizetése, vagy a számítógépek, laptopok, nyomtatók vásárlása is. Szintén
olyan gyógyszerek, vizsgálatok, fogorvosi kezelések vagy műtétek kifizetése, amelyeket nem fedez az egészségbiztosítás, de a kedvezményezettek vásárolhatnak sportfelszereléseket és sportbérleteket is, sőt, a pénzt fordíthatják lakásépítésre vagy -vásárlásra, illetve felújításra is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás