
Fotó: Kristo Robert
Az 578-as európai út Hargita megyei szakaszán idén már nem dolgoznak tovább. Jövőre Alcsíkon folytatódik az aszfaltozás.
2009. november 16., 16:072009. november 16., 16:07
Fotó: Kristo Robert
Az európai út felújítását hosszas várakozás után idén nyáron kezdték el, először Gyergyószentmiklós és Maroshévíz között, később Felcsíkon is aszfaltoztak a kivitelező bákói cég munkacsoportjai. Mivel úgy tűnt, az előzetes ígéretekhez és tervekhez képest útszéli sáncok, átereszek felújítása, útjelzések festése, forgalomlassító megoldások telepítése nélkül csak újraaszfaltozás lesz, még parlamenti interpelláció is lett a dologból. Később aztán a minisztérium pontosított, minden az eredeti elképzelések szerint történik, kivéve a több helyen túl magas úttest szintjének csökkentését, és az út szélesítését, három sávosra való bővítését. Az idén elvégzett aszfaltozás a Csíkszeredától Maroshévízig tartó szakaszt jelenti Hargita megyében. Jövőre az alcsíki szakasz következik, Csíkszeredától Tusnádfürdőig, valamint a hidak felújítása, átereszek, esővízelvezető rendszerek létesítése, járdák, sáncok kialakítása, forgalomlassító szigetek, átjárók elkészítése.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.