
Fotó: Pinti Attila
Fokozatosan állnak vissza a normál működésre a sepsiszentgyörgyi kórházban, ennek egyik első lépéseként hétfőtől néhány osztályon lehetővé teszik a beteglátogatást.
2021. június 02., 19:182021. június 02., 19:18
Jelenleg tizenegy koronavírus-fertőzött beteget kezelnek a sepsiszentgyörgyi kórházban, és nyolc esetben áll fenn a fertőzés gyanúja. Szerdai online sajtótájékoztatóján a kórház vezetősége arról számolt be, hogy
Az elmúlt egy hét alatt kilenc koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált pácienst engedtek haza. Ebben az időszakban egy koronavírus-fertőzéshez is köthető elhalálozás történt, a 94 éves férfibetegnek társbetegségei is voltak – számolt be Rosu Mátyás orvosigazgató.
A kórház vezetősége készíti elő a visszatérést a „normális működésre” – mondta el András-Nagy Róbert igazgató.
Hétfőtől lehetővé teszik egyes, nem Covid-osztályokon is a beteglátogatást. Erre meghatározott körülményeket biztosítanak, szabályokat dolgoznak ki, melyeket hamarosan közzétesznek. Az már biztos, hogy
Lesznek olyan osztályok, például az onkológia, hematológia, gyerekgyógyászat, újszülött-osztály, ahol továbbra sem engedélyezik a látogatást.
Mint ismeretes a sepsiszentgyörgyi kórház egy hónappal ezelőtt tette lehetővé a súlyos állapotban levő koronavírusos betegek látogatását, a bennfekvés alatt egy alkalommal 15 perces látogatást engedélyeztek, szigorúan ellenőrzött járványügyi óvintézkedések betartásával. András-Nagy Róbert kifejtette:
A kismamák mellett az apa, vagy egy más kísérő vehet majd részt a szülésen.
A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy újraindítják a régi, kedves projektjüket, hogy minden újszülöttről profi fotót készítenek ajándékba. A kórháznak 2017-től van együttműködési szerződése a Bóbita fotóműhellyel, három év alatt 1750 babát fényképeztek le. Az első fotó egy 2017. szeptember 18-án, 10 óra 15 perckor született kislányról készült. A járvány alatt felfüggesztették ezt a szolgáltatást, de most újraindítják.
Ferentz Ágnes fotós elmondta, mindig kikérik az édesanya beleegyezését, a többség örül a lehetőségnek, a fotózás öt percet vesz igénybe, betartják a higiéniai szabályokat.
– mondta Ferentz Ágnes.
Különösen hideg idő, fagyos éjszakák és reggelek, vegyes halmazállapotú csapadék és megélénkülő szél várható keddig Románia egész területén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön kiadott figyelmeztető előrejelzéséből.
A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.
Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
szóljon hozzá!