Jól haladtak a 131-es úttal

Alig több mint három kilométeres szakasz maradt új aszfalt nélkül a Felsőboldogfalva – Brassó megye határa útrészen. Idén a 137-es megyei úttól egészen a telekfalvi eltérő utánig sikerült az alapréteget leteríteni a régi aszfaltra, valamint Árvátfalváig már a kopóréteget is ráhúzták.

Pál Gábor

2011. november 26., 18:412011. november 26., 18:41

2011. november 27., 20:452011. november 27., 20:45

Mint ismeretes, tavaly ősszel nekiláttak a 131-es megyei út felújításának. Új aszfaltréteget húznak a régire. Mivel későn tudtak csak nekifogni a munkálatoknak, decemberben abba is kellett hagyják a téli időjárás miatt. 2010 őszén Városfalvától Homoródszentmárton utánig fektették le az alapréteget. Idén Felsőboldogfalvától a telekfalvi eltérő utánig terítették le, valamint Árvátfalváig még a kopóréteg is rákerült az útra.

Borboly Csabától, Hargita megye tanácsának elnökétől megtudtuk, idén 5,86 km alapréteget és 2,35 kilométer a kopóréteget sikerült leteríteni. „Ha még sikerül alapokat szerezni, és az idő is engedi, a fennmaradt szakaszon is lesz kopóréteg” – tájékoztatott az elöljáró. Ugyanakkor Borboly Csaba azt is elárulta, a fennmaradt szakaszt, a telekfalvi eltérőtől majdnem Homoródszentmártonig – melyre nem terítettek semmilyen réteget, mivel az út alatti földréteg megcsúszik helyenként, és ott komolyabb munkálatokat kell végezni – nem helyi forrásból kívánják megjavítani.

Az Országos Infrastrukturális Fejlesztési Program (PNDI) listáján 5 kilométer szerepel ezen szakasz rendbetételére. Mint fogalmazott Borboly, erre az elkövetkező időszakban kerülhet sor, viszont a felújításig továbbra is Hargita Megye Tanácsa fogja biztosítani a járhatóságot. Ottjártunkkor autóval lemértük azt a szakaszt, ahol nem terítettek le aszfaltot, és alig több mint három kilométert mértünk, így még túlteljesítettek a kivitelezők is, hiszen a több mint 25 kilométeres 131-es útból már csak ez a 3 kilométer van nagyon rossz állapotban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés