
Oltások és kezelések. A híresztelésekkel ellentétben előbbi nem zárja ki az utóbbi hatékonyságát
Fotó: Beliczay László
A korábban szárnyra kapott kitalációknál is megbotránkoztatóbb koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rémhír kezdett el terjedni a közösségi médiában: e szerint ha egy beoltott személy megfertőződik, és súlyos tünetei lesznek, nem tudják megmenteni az életét, mivel a kezelések, gyógyszerek nem hatásosak esetükben. Az álhírnek semmilyen valóságalapja nincs, mi több, a nagyobb Hargita megyei kórházakban nem is találkoztak még olyan esettel, hogy valaki mindkét oltás megkapása után fertőződött volna meg.
2021. március 27., 17:522021. március 27., 17:52
Újabb koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rémhír borzolja a kedélyeket a közösségi médiába, amely arra a feltételezésre épül, hogy nem hatnak a fertőzés legyőzéséhez használt gyógyszerek és kezelések azoknál, akik megkapták a védőoltást. Magyarán,
Fejér Szilárd kémikus-kutató, a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai laboratórium vezetője a téma kapcsán úgy fogalmazott,
Erre mégis kísérletet téve hozzátette, az eddigi bizonyítékok arról árulkodnak, hogy az a néhány személy, aki a védőoltások után elkapja a fertőzést, a legtöbbször enyhe vagy legtöbb közepes erősségű tünetekkel átvészeli a betegséget, súlyos tünetekről viszont nincsenek információk. A két oltás között, amíg nincs meg a védettség, el lehet kapni a fertőzést, de a megfelelő immunválasz kialakulása után erre kevés az esély.
Az adatok is a kutató által elmondottakat támasztják alá: mint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Székelyudvarhelyi Városi Kórház illetékeseitől megtudtuk, egyik egészségügyi intézményben sem találkoztak még olyan pácienssel, aki a védőoltás mindkét dózisának megkapása és az immunitás kialakulása után fertőződött volna meg.
Szöllősi Attila, a székelyudvarhelyi kórház orvosigazgatója is emlékeztetett, hogy az a személy, aki megkapta az oltás mindkét dózisát, és a szervezete elkezdett ellenanyagokat termelni a vírus ellen, kevesebb eséllyel fertőződhet meg. Továbbá, egy esetleges fertőzés esetén enyhébb lefolyású betegségre számíthat, mivel
Ha viszont valamilyen oknál fogva egy beoltott személynél mégis súlyos tünetek alakulnának ki, a kezeléséhez használt gyógyszerek ugyanolyan mértékben lennének hatásosak, mint egy nem beoltott személy esetében.
„Annak, hogy a gyógyszerek kevésbé lennének hatásosak egy beoltott személynél, semmilyen tudományos alapja nincsen. Az oltóanyag nem befolyásolja a kezelés kimenetelét. A hasonló álhírek veszélyesek, mert visszafoghatják az oltási kedvet, pedig jelenleg a járványügyi intézkedések betartása mellett az oltás a legfontosabb a pandémia legyőzésében” – húzta alá az orvosigazgató.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
4 hozzászólás