
Fotó: presidency.ro
A román államfő nem tartja indokoltnak az ügyészségi vezetők leváltását, annak ellenére, hogy egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét – derült ki Klaus Johannis pénteki bukaresti sajtóértekezletén.
2017. március 17., 15:162017. március 17., 15:16
2017. március 17., 15:172017. március 17., 15:17
A taláros testület megállapította: a vádhatóság visszaélt hatalmával, és túllépte alkotmányos hatáskörét, amikor a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, országos tiltakozási hullámot kiváltó kormányrendelet ügyében büntetőjogi vizsgálatot indított a kormány tagjai ellen.
Az egy hete közzétett indoklás szerint
Az elnök szerint az alkotmánybíróság nem először állapít meg alkotmányos természetű jogi konfliktust állami intézmények között: ezt szerinte útmutatásként kell értelmezni, hogy a jövőben az érintettek elkerüljék az ilyen helyzeteket, de
Arra az újságírói felvetésre, hogy a szociálliberális kormánykoalíció vezetői a DNA vezetőjének lemondását vagy menesztését sürgetik, Johannis kétségét fejezte ki, hogy hivatalosan is kezdeményezni fogják az ügyészségi vezetők leváltását.
Korábban Tudorel Toader igazságügyi miniszter – aki ezt megtehetné – úgy vélekedett: az országról igazságügyi országjelentéseket készítő, és korrupcióellenes harcát bátorító Európai Unió feltehetően nem nézné jó szemmel Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltását.
Johannis pénteki sajtóértekezletén leszögezte,
Az elnök egy másik kérdésre válaszolva cáfolta, hogy titkos szerződést kötött volna a „politikai társbérletről” Sorin Grindeanu miniszterelnökkel. A jobboldali államfő megjegyezte: nem érzi szükségét, hogy valaha is írott megállapodást kössön a Szociáldemokrata Párttal.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!