
A kommunikációra folyamatosan megmutatkozik az igény az ágazat szereplői részéről ezért is szervezte meg a szakmai találkozót a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület
Fotó: Tuchiluș Alex
Turisztikai szakmai találkozót szervezett a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület (KMTE) csütörtökön este a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre hivatalosak voltak a turisztikában érdekelt vállalkozások, intézmények és szervezetek képviselői, akik az előadók felszólalásai után még rengeteg továbbgondolásra, ki- és megbeszélésre váró témát felvetettek.
2024. május 10., 09:412024. május 10., 09:41
Ahogy azt Grubisics Levente rádiós, az esemény moderátora a bevezetőben elmondta, a szakmai nap előzményét egy tavaly októberi, Hargita és Maros megyékkel közösen megszervezett bálványosfürdői konferencia jelentette, ahol a résztvevők jelezték azt az igényüket, hogy igényelnének további kapcsolaterősítő találkozókat.
„A hasonló eseményeken, illetve az éppen aktuális rendezvényen a teremben jelenlevőknek rengeteg tapasztalatuk van a szakmában, ezért konstruktív párbeszédre nyílik alkalom” – vélekedett Jakab István Barna, a turisztikai egyesület elnöke és a megyei önkormányzat alelnöke.
A több kommunikációra való igény sok kiscsoportos vagy személyes találkozón is felmerült – erősítette meg Deák Gyöngyvér, az KMTE ügyvezető igazgatója:
– fejtette ki, hozzátéve, hogy véleménye szerint ezek az akár „tabudöngető” témák segíthetik őket a turisztika másfajta megközelítésében.
Deák Gyöngyvér, a turisztikai egyesület igazgatója bevállalta a potenciálisan érkező érkező kritikákat, kérdéseket is
Fotó: Tuchiluș Alex
László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter vezetője néhány statisztikai adattal támasztotta alá mondanivalóját. Ezek kimutatták, hogy
László Endre szerint kívánatos lenne a külföldiek arányát növelni, de ehhez rengeteg munkára, reklámra van szükség, aminek költsége van, ami részben a szállásadók által befizetett turisztikai adóból származna.
Van azonban egy, illetve több bökkenő is a statisztikákkal, amelyek gyűjtésének elég primitív a törvényes módszertana – tudtuk meg László Endrétől. Ugyanis
amint az kiderült a különböző szálláskereső portálokon való kutatásból. Sepsiszentgyörgyön a 33 kereskedelmi szálláshelyből csak 16 fizeti a turisztikai adót vendégei után, ám sokkal (kb. 40 százalékkal) többen hirdetnek a nemzetközi portálokon, pedig
Számos meghívottal zajlott a szakmai találkozó
Fotó: Tuchiluș Alex
A számok mégis azt mutatják, hogy a 2019-es év közel 137000 fős turista forgalmához viszonyított 40 százalékos visszaesés után (aminek a világjárvány volt az oka) a turizmus Háromszéken dinamikusan fejlődik, 2022-ben közel 20 százalékkal, 2023-ban több min 10 százalékkal nőtt a vendégforgalom. Székelyföldi viszonylatban Kovászna megye első a vendégéjszakák tekintetében, ami egyértelműen a Kovászna városban igénybevett hosszú balneológiai gyógykezeléseknek köszönhető – ugyanakkor
Azt László Endre, és a későbbiekben felszólalók közül többen is megemlítették, hogy a brassói repülőtér nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, mert nem özönlött ide a sok turista, más hozzászólók viszont türelemre intettek e tekintetben, hiszen még nem sok idő telt el a nyitás óta.
Ahhoz, hogy itt számottevő mértékben növekedjen az idegenforgalom, nem itthon, hanem
– szűrte le a következtetéseket László Endre a berlini idegenforgalmi kiállításon (ITB-n) való idei részvétele után.
A rendezvényen bemutatkozott Gheorghiță Raymond is, aki a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület felkérésére a megye számos látnivalóját, értékét, hagyományát, természeti szépségét, épített örökségét szokatlan perspektívájú fotókon örökítette meg. Mint mondta ez a terv sok évvel korábban érlelődött benne, mikor külföldi utazásai során azt tapasztalta, hogy ott hiányoznak neki az itthoni értékek, illetve hogy ahhoz képest, hogy
A fotók illusztrációképpen és reklámcéllal a Visit Kovászna brand alatt felkerülnek a különböző szociális platformokra, illetve a sorozat egy része majd egy külön katalógusban is megjelenik. Pozitívum, hogy
Az eseményen ugyanakkor a regisztrálók egy adathordozót is kaptak, amelyen Kovászna megye legújabb imázsfilmje is rajta volt, ennek premierjét éppen az eseményre időzítették.
Az aldobolyi templomot így még nem mutatták meg
Fotó: Gheorghita Raymond
„Magunkat kell meggyőzzük, hogy merjünk nagyot álmodni, hogy Barcelonában, vagy Németországban reklámozzuk magunkat” – vélekedett Jakab István Barna, ám Deák Gyöngyvér válasza szerint
Nem kis összegekről van szó, csak szemléltetésképpen:
Deák Gyöngyvér bemutatta a Kovászna megye Turizmusáért Egyesület munkatársait, régiófelelőseit, és elmondta, a csendesnek tűnő hétköznapokban mivel foglalkoznak:
Ugyanakkor összeállítanak olyan programcsomagokat, amelyekkel a különböző érdeklődésű és különböző időtartamra érkező turistákat maradásra lehet bírni a megyében:
Mindezt a Visit Covasna megújuló honlapján hamarosan közzé fogják tenni.
A tamásfalvi fiatalok szánozását is meg kell örökíteni az utókornak
Fotó: Gheorghita Raymond
Megnyíltak a résztvevők
Végül a szakmai találkozó utolsó – estébe nyúló – részében a résztvevő szállásadók, idegenvezetők, turisztikában érdekelt vállalkozók is megosztották meglátásaikat, turistavonzásban elért sikereiket és kritikáikat is a szervezőkkel és egymással, ezúttal remélhetően későbbi együttműködéseknek is megágyazva. Rácz Lilla, az olaszteleki Daniel kastély tulajdonosa annak a véleményének adott hangot, hogy már maga az paradigmaváltást jelent, hogy nem problémákról beszélgetnek ilyen találkozókon, hanem a külföldi turisták idevonzásáról, míg a szacsvai Saciova Hills panzió tulajdonosa arról beszélt, hogy egy kis reklámvideónak köszönhetően – amelyet fizetett hirdetésként tett közzé – mennyi turista érkezett. Benedek Csilla idegenvezető biztatólag osztotta meg, hogy kommunikációval elérhető a turistacsoportokkal szembeni fogadókészség, minden kapu megnyílik. Zalánpatak kapcsán felmerült, hogy nincsenek helyi programlehetőségek, ott viszont a falukép megőrzésében rejlik kihasználatlan potenciál, amit Jakab Barna a megyei önkormányzat közreműködésével szeretne megmenteni. Bőven volt téma, amelyek boncolgatására már a következő hasonló alkalmon kerülhet sor.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!