Hirdetés
Hirdetés

Jó hírre rögtön jön a rossz – nem lesz sima ügy a bölcsődeépítés

Bővülhet a város egy bölcsődével? •  Fotó: Pinti Attila

Bővülhet a város egy bölcsődével?

Fotó: Pinti Attila

Mégis van lehetőség arra, hogy területet vásároljanak Gyergyószentmiklóson a bölcsődeépítéshez – hangzott el a jó hír, aztán később kiderült, lehet, hogy idén mégsem lesz belőle semmi. A helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén ismét téma volt a Monturist is.

Gergely Imre

2022. november 24., 21:392022. november 24., 21:39

Az ülés elején, napirend előtt Erős Levente kért szót, hogy megossza: több képviselőtársával megkeresték az örmény egyházközséget, és jó hírt közölhet: van lehetőség arra, hogy a bölcsőde építésére kiválasztott területet megvásárolhassa a város. Korábban ugyanis már tárgyaltak erről, ám akkor nem született megegyezés. Most

megszületett a döntés az egyháztanács részéről, létrejöhet az adásvétel, lesz hol megépüljön a kormányprogram révén a bölcsőde.

Várják még a gyulafehérvári püspökség jóváhagyását (amire szintén van nyitottság), és még az idei évben, akár már a városnapokig is megtörténhet a területvásár.

Később aztán kiderült, komoly akadály gördült a vásár útjába.

Költségvetés-módosítás lett volna az egyik következő napirendi pont, ahol kiderült, a telekvásárra szánt összeget más célra fordítaná a polgármesteri hivatal. Azaz

hiába a megegyezés, nincs pénz a vásárra.

Hosszú ideig latolgatták a lehetőségeket, hogy ha most másra költik a pénzt, van-e reális esély és törvényes mód arra, hogy még ebben az évben el tudjanak különíteni erre a célra ennyi pénzt a költségvetésben. Erre végül nem érkezett megnyugtató válasz az illetékes szakirodák részéről. Ha pedig idén nem lesz telekvásár, erre már csak a következő költségvetés elfogadása után lesz újra lehetőség, azaz leghamarabb áprilisban. Így

fennáll a veszélye annak, hogy kifutnak a határidőből, lezárul a bölcsődeépítési kormányprogram, és Gyergyószentmiklós ebből is kimarad.

Ennek kapcsán Benedek Csaba „megköszönte” a polgármesternek és mindenkinek, aki ehhez hozzájárult, hogy elvették, átcsoportosították azt az összeget, amely a kórház patológiai osztályának fejlesztési terveire volt előirányozva, és azt is, hogy minden ígéret ellenére szűrőprogramokra sem kapott finanszírozást a kórház. Hogy mégis lehet szűrőprogram, a Gyergyói Hoki Klub támogatásának köszönhető.

Erős Levente felsorolt jónéhány olyan projektet, amelyek az RMDSZ-frakció javaslatára kerültek be az idénre tervezett beruházások közé, de amelyekből nem lett semmi. Ilyen volt például a térfigyelőkamera-rendszer bővítése, a piac fejlesztési terve, a gázhálózat kiépítésének terve és más szaktanulmányok, amelyek nem készültek el. A képviselő-testület végül nem fogadta el a költségvetés-módosítást. A testület döntései nem hajtódnak végre, sőt arra halad az irány, hogy miként lehetetlenüljenek el – hangzott el.

Fejlemények Monturist-ügyben

A tanácsosok visszavonták azt a határozatot, amelyben ők kezdeményezték, hogy a Monturist Kft.-től visszavegyék a város kezelésébe az összes, jelenleg a cég által adminisztrált gyilkostói területet.

Elhangzott, hogy a prefektúra több pontban is kifogást emelt a határozat ellen, ezeket módosításokkal egyszerűen rendezni lehetne, de nem teszik, mert

a Monturist ügyeit vizsgáló speciális bizottság olyan új ismeretek birtokába jutott, amelyek alapján teljesen más irányt fog venni a helyzet rendezése.

Egyelőre azonban nem részletezték, hogy mi lesz az új irány.

Hirdetés

Erős Levente képviselő kifejtette, nem szándékoznak megszűntetni a Monturist céget, mert a folyamatban lévő törvényszéki eljárásnak nem akarnak akadályozói lenni, és azt sem szeretnék, hogy ezzel megromoljon a társtulajdonos Budapest 5. kerületével a testvérvárosi viszony. Arra kérte a polgármestert, hogy kezdeményezzen megbeszélést az 5. kerületi önkormányzattal, hogy  szülessen egy megállapodás arról, hogy milyen értékben kell majd kompenzációt fizetni akkor, amikor a cég törzstőkéjét képező területeket kivonják a cégből.

Erős ugyanakkor arról is tájékoztatta a testületet, tudomásukra jutott, hogy

Csergő Tibor polgármester és Török Csaba adminisztrátor aláírásával egy szerződésmódosítás történt, amivel 16 ezer négyzetméternyi területet kivontak a cég törzstőkéjéből. Ezzel a város tulajdonrésze jelentősen csökkent.  

Elhangzott az is, úgy tudják, hogy a polgármester visszatartott leveleket, amelyeket a prefektúra a helyi tanácsnak küldött, és volt olyan, amit meg is válaszolt a nevükben, anélkül, hogy a levelet a képviselőknek eljuttatta volna.   

Csergő Tibor polgármester reagálásában azt mondta, a 16 ezer négyzetméteres terület kivételéről nem ő hozott döntést, hiszen még 2008-ban szavazott így az akkori képviselőtestület. Ő most csak végrehajtotta az akkori határozatot.

Az ülésen elhangzott, a képviselő-testület mint a cég résztulajdonosa nem ismeri ennek a végrehajtásnak a körülményeit, nem tudnak arról, hogy a cég közgyűlése (amelynek egyik tagja a városi tanács) határozott volna erről.

Új arányok az ivóvíz és szennyvíz kiszámlázásánál

Az ülésen döntés született arról, hogy

januártól a csatornadíjat az elfogyasztott ivóvíz mennyiségének 100 százaléka után számítják ki (eddig ez 80 százalék volt).

Mentesülhetnek ez alól azok, akik állatok tartásához, öntözéshez használják az ivóvizet, de ehhez a háztartási vízóra mellett külön mérőeszközt kell felszereljenek, hogy ez igazolható legyen.  

Döntöttek arról is, hogy Dombóvárral és az örményországi Aleverdi várossal testvérvárosi, illetve partnerségi kapcsolatot kötnek, ezeket a városnapi dísztanácsülésen szentesítik.

Tizenöt millió lejnyi hitel felvételét kezdeményezik, hogy fedezni tudják a folyamatban lévő nagyberuházások önrészeit.

Zárt ülésen döntöttek arról, hogy kik kapják idén a díszpolgári, illetve pro urbe díjakat.

Kérdésekre, interpellációkra most sem volt lehetőség: Csergő Tibor polgármester immár szokásos módon elhagyta az ülést, mielőtt erre sor kerülhetett volna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
Értékőrző és honismereti vetélkedő indul
2026. november 05., csütörtök

Értékőrző és honismereti vetélkedő indul

2026. november 05., csütörtök

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből

Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Digitális platform összesíti, hogy melyik intézménynek mennyi pénzre van szüksége a költségvetésből
2026. november 05., csütörtök

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre

A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.

Nemcsak a kereskedők, a csalók is készülnek a Fekete péntekre
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást

A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.

Hamarabb utalják a gyermekpénzt és még két támogatást
2026. november 05., csütörtök

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró

Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.

Súlyosbították egy volt miniszter börtönbüntetését az ügyvédek magatartása miatt – fegyelmit kapott két bíró
2026. november 05., csütörtök

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.

Következményeket vár az ellenzék Lezsák Sándor nevének megjelenése miatt az ügynökaktákban
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter

Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.

A „nagymamájának” próbált időpontot kérni, hatalmas várólistákkal szembesült a miniszter
2026. november 05., csütörtök

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Nyilvános adatbázist szorgalmaznak a szekusokról Romániában
2026. november 05., csütörtök

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban

Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.

Faanyagszállítmányok fotóit hamisíthatták a SUMAL 2.0-ban
Hirdetés