
A marosvásárhelyi városházához forduló hallássérülteknek jeltolmács fog segíteni ügyes-bajos dolgaik intézésében. Képünk illusztráció
Fotó: Thomas Campean
Húsz év után először szerveznek közvitát Marosvásárhelyen a városháza szociális igazgatóságának éves tevékenységi tervéről, lehetőséget teremtve mindenkinek, hogy elmondja meglátását. Az igazgatóság vezetője szerint átlátható, minden rászoruló számára elérhető szolgáltatásokat szeretnének biztosítani. Újdonságként jeltolmács is segíti majd a munkájukat.
2021. február 10., 20:272021. február 10., 20:27
Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatal szociális igazgatóságát pár hete az egyik civil alapítványtól érkező igazgató, Andreia Moraru vezeti. Mint tőle megtudtuk, találkozott a szociális szolgáltatásokat végző alapítványok és szervezetek képviselőivel, felmérve, hogy
Ezzel párhuzamosan elkészítették az igazgatóság idei munkatervét és lehetőséget biztosítanak a szociális szolgáltatásokban érintetteknek, de minden városlakónak, hogy hozzászóljon a tervekhez, javasoljon, kérdezzen.
Az első közvitát múlt héten szervezték, ezen sok mindent átbeszéltek azokkal az érintettekkel, akik szociális szolgáltatásokat biztosítanak vagy ezeket igénybe veszik. Egy hasonló online közvita lesz még február 11-én 16 óra 30 perctől is, ezen is részt lehet venni, előzetesen kell küldeni egy levelet a registratura.das@tirgumures.ro címre megjelölve az érdeklődő személy nevét, telefonszámát és elektronikus postacímét.
„A törvény kötelez minket, hogy közvitát tartsunk, bemutassuk az érdeklődőknek az idei terveinket, közösen vitassuk meg azt, hogy milyen hiány van a szociális szolgáltatások terén Marosvásárhelyen és mit lehet tenni a nehéz helyzetben levőkért. Az első online beszélgetés eredményes volt, megpróbáltunk megoldásokat találni a felmerült kérdésekre.
– értékelt az újonnan kinevezett igazgató. Andreia Moraru kérdésünkre elmondta, hogy nemcsak a közvitát szervezik meg, hanem a munkaügyi minisztérium által kidolgozott módszertan alapján próbálják feltérképezni, hogy milyen szociális szolgáltatások vannak jelenleg a megyeszékhelyen, és mire lenne még szükség, pontos térképet szeretnének készíteni a városlakók szociális helyzetéről, igényeiről. Ennek alapján dolgozzák majd ki a 2021-2027 évek közti időszakra szóló tervüket.
Megkérdeztük, hogy az idei helyi költségvetésben milyen támogatásra számíthatnak a szociális szolgáltatók. Andreia Moraru elmondta, hogy előző évekhez hasonlóan
Ezenkívül egymillió lejre pályázhatnak majd azok, akik szociális téren dolgoznak.
A költségvetés elfogadása után a városháza szociális igazgatósága szerződést fog kötni egy jeltolmáccsal, aki közvetítői szerepet tölt majd be a hallássérültek és a szociális igazgatóság között. Bár a törvény kötelezi a városházát az ilyen szolgáltatás biztosítására is, eddig erre nem volt példa Marosvásárhelyen.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!