
A tervek már elkészültek a javításhoz, de pénzre lenne szükség
Fotó: Erdély Bálint Előd
A talaj elcsúszása miatt nagyobb részeken megrepedezett, illetve megsüllyed a Telekfalvára vezető 23-as számú községi út. A polgármesteri hivatal terveket készíttetett a javítás érdekében, azonban anyagi forrásokra van szüksége.
2022. szeptember 18., 11:082022. szeptember 18., 11:08
Többen jelezték lapunknak is, hogy bizonyos részeken megsüllyedt, illetve megrepedezett a 23-as községi út Telekfalva és a 131-es megyei út közötti szakaszon. Emiatt ugyanakkor veszélyessé váltak bizonyos részek.
Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere megkeresésünkre elmondta, tudatában van a problémáknak és ő is úgy érzi, mielőbbi javításra szorul egy hatvanhárom méteres szakasz, ami az út alatt lévő talaj elmozdulása miatt rongálódott meg. „Sajnos agyagos talaj van az út alatt, a földrétegek pedig időről időre elmozdulnak” – magyarázta az elöljáró.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közölte, a problémáról tájékoztatta Hargita Megye Tanácsát, segítséget kérve tőlük a megoldásra. Az intézmény javaslatára el is készíttették a javításhoz szükséges dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy rendbe kell hozni a sáncokat, meg kell erősíteni az utat támasztó részeket, ugyanakkor újra kell alapozni a szakaszt.
„Én bízom benne, hogy még idén, a téli időszak beállta előtt lépni tudunk az ügyben” – jegyezte meg Zsombori.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!