
Utcagyűléseken ismertetik a felújítási munkálatokkal kapcsolatos tudnivalókat
Fotó: Király Boglárka
Tavaly év végén közel 4,4 millió lejt hagyott jóvá a vidékfejlesztési minisztérium Gyergyócsomafalva önkormányzatának községi utak feljavítására. A támogatás odaítélésének feltétele egy hibátlan iratcsomó benyújtása.
2019. január 14., 18:062019. január 14., 18:06
Aktualizálnak egy korábban elkészített dokumentációt, ezzel hívják le a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében megítélt összeget – mondta a Székelyhonnak Márton László Szilárd csomafalvi polgármester. Mint részletezte,
ezért európai uniós források megszerzésében reménykedve tavaly tavasszal elkészítették a szükséges dokumentációt. Mivel az a tervük meghiúsult, ősszel a PNDL kínálta lehetőséget ragadták meg, és 4 millió 380 ezer lej támogatást hagytak jóvá számukra. „Ahhoz, hogy megkapjuk, be kell nyújtanunk a szükséges dokumentációt, amit az illetékes bizottságnak jóvá kell hagynia. Ezt követően tudjuk majd közbeszerzésre bocsátani a kiviteli tervek elkészítését és a munkálatokat” – magyarázta a községvezető. Hozzátette, ha a projekt nem ütközik akadályokba, még idén, nyár végén nekiláthatnak a kivitelezésnek.
Mivel a teljes aszfaltozáshoz szükséges összegnek alig több mint feléből fognak gazdálkodni, a korábban tervbe vett utcák között elsőbbségi sorrendet állítottak fel. Figyelembe vették a lakók számát, a befizetett adók hányadát, az utca forgalmát, illetve azt is, hogy az adott falurészen van-e működő vállalkozás vagy közhasznú létesítmény. Az így összeállított lista sem végleges még, megfontolják ugyanis a lakosság részéről érkező kéréseket is.
A település vezetői és a tervező cég alkalmazottai a lakossággal is konzultálnak a várható munkálatokról és azok következményeiről. Hétfőn már több utcában is fórumot tartottak. „A felújítással emelkedni fog az utcák szintje, a lakóknak tudniuk kell, hogy telkeik lentebb kerülnek. Ennek és más, munkálatokkal járó részleteknek a megbeszélésére teremtünk lehetőséget a fórumokon” – tájékoztatott Márton László Szilárd.
A községvezető előrebocsátotta, megkeresik a lehetőségét annak, hogy minden utca korszerűsítve legyen. „Támogatási forrásokat keresünk, de legrosszabb esetben saját erőből, évente egy-két utcát feljavítunk” – fogalmazott.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!