Hirdetés
Hirdetés

Jelentős beruházásokat kell jövőben elkezdeni, munkaterület lesz sok településen

Jövőben kezdődhet el a víz- és csatornahálózatok fejlesztése •  Fotó: Barabás Ákos

Jövőben kezdődhet el a víz- és csatornahálózatok fejlesztése

Fotó: Barabás Ákos

Észrevételek és kiegészítések között bukdácsol több mint két éve a Harvíz Rt. Hargita megyei víz- csatornahálózat építési és bővítési nagyberuházásának megvalósíthatósági tanulmánya, amelyet még nem sikerült elfogadtatni a finanszírozóval. Várhatóan jövőben kezdődhet a munka, amelynek befejezési határidejét így ki kell tolni.

Kovács Attila

2021. augusztus 28., 13:022021. augusztus 28., 13:02

A Hargita megye víz- és szennyvízhálózatának további fejlesztését célzó, európai uniós támogatású nagyberuházás megvalósíthatósági tanulmánya már 2019-ben elkészült, azóta tart a módosítások, kiegészítések sorozata. Ezt a projekt kezelésével megbízott a konzulens cég végzi,

a változtatásokat pedig az Európai Alapok Minisztériuma kéri a finanszírozási feltételek miatt.

Mint Lányi Kinga, a regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat szóvivője kérdésünkre elmondta, a megvalósíthatósági tanulmány 3. kiadását és az észrevételek jegyzékét idén küldték el ellenőrzésre, ezt követte a negyedik észrevételjegyzék megérkezése, amelyen jelenleg is dolgozik a konzulens cég.

Hirdetés

Közbeszerzési eljárások következnek

Az elkövetkező időszakról szólva hozzátette, szeptembertől elindíthatják a közbeszerzési eljárást a menedzsment- és munkálatok műszaki ellenőrzésének szolgáltatási szerződései érdekében, és a környezetvédelmi engedély kibocsátása után a kivitelezési szerződésekhez szükséges licit kiírását is elindítják azzal a a feltétellel, hogy a munkálatokat csak a finanszírozási szerződés aláírása után lehet elkezdeni. „Reményeink szerint folyó év végéig alá tudjuk írni a finanszírozási szerződést” – vetítette előre.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint 14 munkálati, 1 beszerzési és 3 szolgáltatási szerződés van kiírásra tervezve, Hargita megyében 14 különböző helyszínen, összesen 30-nál több településen kezdődhetnek beruházások a mintegy 150 millió euró – tehát 750 millió lej – értékű projekt során.

Erre legkorábban 2022 tavaszán lesz mód, de ez függ a közbeszerzési eljárások időtartamától is. Korábban 2023 végét jelölték meg, mint a beruházás lezárásának határidejét, de az már most látszik, hogy erre nincs lehetőség.

Lányi Kinga szerint az országban egy megye sem tudja befejezni az elkezdett munkálatokat, így egészen biztos a határidő meghosszabbítása. Ennek a feltételrendszere jelen pillanatban még nem ismert – tudtuk meg.

Szigorú feltételek

A már említett módosítások, kiegészítések nyomán az eredeti elképzelések néhol módosultak. Az egyik példa erre a Csíkszeredához tartozó Csiba esete, ahol a víz- és szennyvízhálózat kiépítését tartalmazta a projekt, de mint kiderült, a szennyvízrendszer létrehozása azért nem támogatható az Európai Unió Nagy Infrastruktúra Operatív Programja (POIM) által, mert Csiba több mint két kilométerre fekszik a várostól. Korodi Attila csíkszeredai polgármester szerint a vízhálózat esetében ez nem számított, ugyanakkor a városon kívüli Szécseny helyzetét nem befolyásolta a feltétel, mert közelebb van. Így

Csibában az országos helyreállítási terv támogatását veszik igénybe a csatornahálózat kiépítéséhez, amelyet a város végeztet el

– tudtuk meg.

Ezek mellett Székelyudvarhelyen a víz- és szennyvízhálózat, illetve a szennyvíztisztító állomás kapacitásbővítése, felújítása történik,

új szállítóvezeték épül, amely a zeteváraljai víztározóból juttatja el az ivóvizet Székelyudvarhelyre és az útvonalon fekvő településekre.

Hálózatbővítés, illetve -építés várható Csíkcsicsóban, Máréfalván, Fenyéden, Oroszhegyen, Parajdon, Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, valamint Csíkszentlélek, Szépvíz, Kászon, Csíkszentgyörgy, Csíkszentmihály, Csíkszentmárton, Csíkszentsimon, Zetelaka településein, illetve Szentegyházán, a szükséges vízkezelő állomások, szivattyúházak, víztartályok létrehozásával, felszerelésével, illetve felújításával együtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés