
Visszaállítanák az elárasztott Bözödújfalu szimbólumát. Archív
Sokan támogatták az Összetartozás templomának felépítését, melynek eredményeként jelentős összeget sikerült eddig összegyűjtenie a Bözödújfaluért Egyesületnek. A hétvégén zajló erdőszentgyörgyi Szent György Napok alkalmával megugrott a felajánlók száma, hisz többen személyesen hozták el, adták át az ide szánt összeget.
2018. május 01., 20:332018. május 01., 20:33
A testvértelepülésekről érkező küldöttségben is akadt olyan, aki lehetősége szerint kisebb-nagyobb összeggel járult hozzá a kezdeményezéshez. Mint már korábban hírül adtuk, Baja városa egymillió forinttal támogatta az egyesületet, ehhez
Emellett magánszemélyek, vállalkozók is adományoztak, Erdőszentgyörgy egyik díszpolgára 500 euróval ajándékozta meg az egyesületet, ezzel is hozzájárulva a templomépítés sikeréhez.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere elmondta, „csak a gondviselés munkája lehet, hogy ilyen sokan mellénk álltak, támogattak és támogatnak. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segít abban, hogy
ezáltal fenntartva, továbbvíve az emlékezetben az egykori település szellemiségét. Sokan összefogtunk a templomépítés sikere mellett, de még mindig nem elegen, hisz még mindig hiányzik egy jelentős rész.”
A Szent György Napok alatt, szombaton kerekasztal-beszélgetés várta azokat, akik az Összetartozás templomának tervére voltak kíváncsiak. Máthé Zoltán tervező mellett jelen volt Személy Zsolt Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke, Csibi Attila Zoltán polgármester, Busch Balázs, a Székely Hargita Alapítvány elnöke, illetve Bözödújfalu két szülötte, Sükösd Árpád és Szombatfalvi József. A több mint egyórás tanácskozás alatt szó volt a technikai részletekről, a turisztikai desztinációról, az adománygyűjtési fázisokról, de
Az adománygyűjtés tovább folytatódik, így ezután is várják a segítő szándékú adományozók felajánlásait, amit akár személyesen, akár banki átutalással juttathatnak el az egyesülethez.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!