
A székelyudvarhelyi jégpálya. A tervek szerint hamarosan nyitna
Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
A tervek szerint október elején nyitna meg a székelyudvarhelyi fedett jégpálya: a létesítmény első, a koronavírus-járvány miatt csonkára sikerült szezonja rendkívül sikeres volt, a márciusi kényszerbezárásig több mint 32 ezren váltottak belépőt. Idén, az új szezonban is lesz korcsolyaoktatás és szabad korcsolyázás is.
2020. szeptember 29., 22:232020. szeptember 29., 22:23
2020. szeptember 29., 22:452020. szeptember 29., 22:45
Október végéig még kisebb munkálatok zajlanak a városi strand szomszédságában álló fedett jégpályánál: a kivitelezővel kötött szerződés még érvényben van, ezért a hátramaradt munkát – a sátortetőről lefolyó víz elvezetését, a mellékhelyiségek szennyvízhálózatának bekötéseit és a külső tereprendezést – az ősz folyamán befejezik – tájékoztatott Zörgő Noémi. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője azonban hozzátette:
A beruházásból még az úgynevezett chiller (magyarul folyadékhűtő) hiányzik: a kivitelezési szerződés ennek a berendezésnek a felszerelését is tartalmazza ugyan, de egyelőre a beszerzésére nincsen forrás a helyi éves költségvetésben.
A terv szerint tehát a szezont október elején nyitnák meg, fontos azonban kiemelni, hogy
A program viszont nem változik a tavalyihoz képest, így tehát a pálya minden nap nyitva lesz reggeltől estig. A délelőtti és délutáni órákban is lesz közönségkorcsolyázás, ezeket jégkorongedzések szakítják majd meg. Nagy sikere volt a székelyudvarhelyi Városi Sport Klub Korisuli programjának is tavaly: hetente mintegy ezer gyermeket fogadtak a jégpályán a korcsolyaoktatók. Amennyiben a járványhelyzet engedi, ezt a programot idén is folytatnák – tudtuk meg a sajtószóvivőtől.
Egyébként tavaly összesen 17 850 gyerek, 14 208 felnőtt váltott belépőt a jégpálya pénztáránál, így az összbevétel 213 498 lej volt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!