
• Forrás: No Sugar
Várhatóan már január végén kezünkbe vehetjük a gyergyószentmiklósi No Sugar együttes második nagylemezét. A hanghordozón található dalok közül már többet is ismer a közönség, de lesznek meglepetések. Idén lemezbemutató koncertekre készül a zenekar.
2020. január 15., 15:102020. január 15., 15:10
2020. január 15., 15:112020. január 15., 15:11
„A lemez jelenleg gyártás alatt van, reméljük, hogy két hét múlva már kézzel fogható lesz. Utána nem titkolt szándékunk, hogy lemezbemutatót szeretnénk tartani, hogy ez akusztikus formában lesz, kisebb helyeken vagy nagyobb klubokban, még attól függ, hogyan tudjuk leszervezni” – árulta el érdeklődésünkre Bereczky Botond, a No Sugar gitárosa.
Az új nagylemez címe Jégvirág, tíz dal és két bónusztrack – a Gyergyói Hoki Klubnak írt himnusz, valamint az egyik dal zongorás feldolgozása – található rajta.
– mesélte Portik Lívia, a zenekar énekesnője.
A zenekar tavaly több fesztiválon részt vett, sok koncertjük volt nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Idén is ezt a lendületet szeretnék folytatni.
Fotó: No Sugar
„Január 20-án lesz egy televíziós felvételünk, amit az M2 Petőfi TV tűz majd műsorára. Március 6-án pedig Budapesten lépünk fel. Egy zenekar életében egyértelműen az a legfontosabb, hogy minél több koncert legyen. A lemez megjelenésével jól indul számunkra ez az év, és ezt a lendületet szeretnénk tovább vinni, és ezeket a dalokat újrahangszerelve játszani minél több helyen” – mondta Bereczky Botond, aki egyelőre még nem tudja, hogy az erdélyi közönség mikor hallhatja tőlük először az új nagylemez dalait élőben.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!