
A Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadása
Fotó: Facebook/Háromszék Táncegyüttes
Gazdag programkínálattal jelentkezik a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgyön, az év első hónapjának majdnem minden napján megtekinthető lesz egy-egy előadás, amelyekből néhányat más településeken is bemutatnak.
2023. január 03., 19:122023. január 03., 19:12
2023. január 03., 19:142023. január 03., 19:14
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes a 2023-as évet három előadással indítja, megtekinthető lesz a Tánckincs című interaktív tánctörténeti előadás Ivácson László rendezésében. A szervezett előadások korokon átívelő, virtuális múzeumi sétát ígérnek, amelyekre a fiatalok okostelefonjaikkal kapcsolódhatnak be, a tánctörténeti előadást a hónap végén Kézdivásárhelyen is bemutatják.
Madách Imre születésének kétszázadig, Az ember tragédiája című dráma színrevitelének száznegyvenedik évfordulója alkalmából
amelyet terveik szerint más erdélyi és magyarországi településeken is játszani fognak az év folyamán.
A Háromszék Táncegyüttes műsoron tartja a Rézhúron című folklórelőadását is, a produkciót január 22-én Gyergyóújfaluban szintén bemutatják. A Tamási Áron Színház előcsarnokában pedig január 20-án folytatódik a táncházsorozat.
A sepsiszentgörgyi Tamási Áron Színház januártól gazdag programkínálattal jelentkezik: bemutatják a Hullámzó vőlegény, az Oxigén, A sárkány, a Sok hűhó semmiért, valamint az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című darabokat, amelyhez csatlakozik az M Studio, szervezésükben látható lesz az A lecke, a Pappa mia, illetve a Morix 508 című előadás. A táncegyüttes és a színházi társulatok részletes programajánlója lennebb olvasható.
Január 3., kedd 19 óra: Tamási Áron: Hullámzó vőlegény – Nagyterem (Tamási Áron Színház)
Január 4., szerda 19 óra: Ivan Viripajev: Oxigén – Kamaraterem (Tamási Áron Színház)
Január 5., csütörtök 19 óra: Tamási Áron: Hullámzó vőlegény – Nagyterem (Tamási Áron Színház)
Január 6., péntek 19 óra: M Studio előadása: A lecke – Háromszék Táncstúdió
Január 8., vasárnap 19 óra: M Studio előadása: Pappa mia – Háromszék Táncstúdió
Január 10., kedd 19 óra: Jevgenyij Svarc/Parti Nagy Lajos: A sárkány – Nagyterem (Tamási Áron Színház)
Január 12., csütörtök 19 óra: Jevgenyij Svarc/Parti Nagy Lajos: A sárkány – Nagyterem (Tamási Áron Színház)
Január 15., vasárnap 19 óra: W. Shakespeare: Sok hűhó semmiért – Nagyterem – színpadra épített nézőtér (Tamási Áron Színház)
Január 16., hétfő, szervezett előadás: Tánckincs – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 17., kedd 19 óra: W. Shakespeare: Sok hűhó semmiért – Nagyterem – színpadra épített nézőtér (Tamási Áron Színház)
Január 17., kedd, szervezett előadás: Tánckincs – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 18., szerda, szervezett előadás: Tánckincs – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 19., csütörtök 19 óra: Ivan Viripajev: Oxigén – Kamaraterem (Tamási Áron Színház)
Január 19., csütörtök, szervezett előadás: Tánckincs – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 20., péntek 20 óra: Táncház – Tamási Áron Színház előcsarnoka (Háromszék Táncegyüttes)
Január 22., vasárnap 19 óra: A Magyar Kultúra napja: Kortárs erdélyi magyar költők verseiből aritmia.doc – Kamaraterem (Tamási Áron Színház)
Január 22., vasárnap 19 óra: Rézhúron – Gyergyóújfalu, Lázár István Művelődési Ház (Tamási Áron Színház)
Január 24., kedd 19 óra: M Studio bemutató előadása: Morix 508 – Háromszék Táncstúdió
Január 27., péntek 19 óra: Amikor telihold ragyog a turkáló felett – Nagyterem – színpadra épített nézőtér (Tamási Áron Színház)
Január 27., péntek 19 óra: Tragédia – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 28., szombat 19 óra: Tragédia – Háromszék Táncstúdió (Háromszék Táncegyüttes)
Január 29., vasárnap 19 óra: Amikor telihold ragyog a turkáló felett – Nagyterem – színpadra épített nézőtér (Tamási Áron Színház)
Január 30., hétfő 19 óra: M Studio bemutató előadása: Morix 508 – Háromszék Táncstúdió
Január 31., kedd, szervezett előadás: Tánckincs – Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház (Háromszék Táncegyüttes)
Jegyeket a központi jegyirodában hétköznapokon, vagy az előadás napján egy órával a kezdés előtt lehet megvásárolni.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!