Hirdetés
Hirdetés

Januárban már befejeznék az Összetartozás Templomának alapját

A munkálatokkal jól haladtak, előkészítették a terepet •  Fotó: Átyin A. Kata

A munkálatokkal jól haladtak, előkészítették a terepet

Fotó: Átyin A. Kata

Hamarosan a helyükre kerülnek az alapot tartó betoncölöpök, így újabb mérföldkőhöz érkezik a Bözödi-tóból kimagasló Összetartozás Templomának építése – számoltak be csütörtök délután az építtetők, illetve az építkezési vállalat képviselői a helyszínen. Novemberben kezdték el a munkát, és annak ellenére, hogy igazán téliesre fordult az idő, jól haladnak az építkezéssel.

Antal Erika

2018. december 20., 19:502018. december 20., 19:50

A modern építési technológiának köszönhetően lehetőség van az év hidegebb napjain is folytatni a munkát. Az ünnepek előtt azonban szüneteltetik az építkezést, és majd január elején folytatják – ismertette Seres Tamás Péter mérnök, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt egy hónap alatt elvégezték a tereprendezést, és

legkésőbb január végéig szeretnének elkészülni az épület alapjával,

hogy még mielőtt a tavaszi hóolvadás bekövetkezne, és a tó vízszintje megemelkedne, befejezhessék azt. Utána már lehet folytatni a munkát tovább, a víz már nem jelent akadályt – erősítette meg az építkezést vezető szakember. A tervek szerint januárban elkészítik az alapot, elhelyezik a harminc, egyenként 88 centiméter átmérőjű cölöpöt, amelyeket 12 méter mélyre fúrnak le a talajba.

•  Fotó: Átyin A. Kata Galéria

Fotó: Átyin A. Kata

A templom újjáépítését szívén viselő erdőszentgyörgyi polgármestert, Csibi Attila Zoltánt nem hiába választották tiszteletbeli bözödújfalvivá, hiszen hozzáállásával sokat segített azon, hogy az álomból terv legye, illetve hogy a terv megvalósuljon. Ahogy érdeklődésünkre elmondta, noha sok nehézséggel kellett szembemenniük, elégedett, mert úgy látja,

az álomnak nagy része már valósággá vált.

A kezdetekben 250 ezer euróra tervezett költségvetés sokkal nagyobb lett, a jelenlegi számítások szerint összesen mintegy 310–320 ezer euróra van szükség ahhoz, hogy a templom állhasson. Ennek az összegnek a nagyobb része összegyűlt, még körülbelül 120 ezer euróra van szükség – mondta. A polgármester azt is megerősítette, bízik abban, hogy augusztus első szombatján átadják az Összetartozás Templomát Bözödújfaluban.

Hirdetés

A helyszíni szemlén jelenlévő Személy Zsolt Dénes, a Bözödújfaluért Egyesület elnöke, akárcsak Szombatfalvi József, Bözödújfalu szülötte azt kérték, hogy akinek szívügye Bözödújfalu és a falu templomának újjáépítése, támogassa a kezdeményezést, hiszen csak közös összefogással, támogatással valósulhat meg az elképzelés.

•  Fotó: Átyin A. Kata Galéria

Fotó: Átyin A. Kata

Bözödújfalu a Ceaușescu-rezsim falurombolási tervének az áldozata. A falu lakosságát kiköltöztették, házaikat lebontatták és a területet elöntötték vízzel. Az elszármazottak és hozzátartozóik minden év augusztus első szombatján találkoznak a Siratófalnak nevezett emlékhelynél, illetve a kopjafákból kirakott falumakettnél. Ezzel a templommal azt szeretnék, ha örök mementóként állna egy közösség erőszakos felszámolására figyelmeztetve, illetve azokra az időkre emlékeztetne, amikor még az ugyanazon a helyen álló eredeti templomban gyűltek össze fájdalom és keserűség nélkül – fogalmazott Szombatfalvi József, aki szerint mindazok, akik Bözödújfaluban születtek, hazatérhetnek emlékezni.

Aki szeretne hozzájárulni az Összetartozás Templomának építési költségeihez, megteheti az ezen a linken található számlaszámok valamelyikén.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés