
Szennyvízhálózat oda, ahol igénylik. A derűlátó terv szerint jövő nyáron lehetne megkötni a finanszírozási szerződést a minisztériummal
Fotó: Veres Nándor
Rövidesen lejár a POIM-programhoz csatlakozott települések számára a garanciapénzek befizetésének határideje. Azokon a csíki településeken, ahol a községvezetés megfelelő hozzáállással, eredményesen gyűjtötte, illetve jelenleg is gyűjti az ivóvíz- és szennyvízhálózatra a rácsatlakozási díjakat, számíthatnak arra, hogy bekerülnek a Hargita Víz Fejlesztési Egyesület pályázatába.
2017. június 29., 10:462017. június 29., 10:46
A POIM mozaikszó a Programul Operaţional Infrastructură Mare rövidítése, amelynek keretében megoldható a legkevesebb ötvenfős közösségek vízellátása, míg a szennyvízhálózat kiépítése a minimálisan 2000 lélekszámú településeken valósítható meg. A programban finanszírozzák a hálózatok telekhatárig történő kiépítését, illetve a rendszerhez kapcsolódó további elengedhetetlen berendezések, telepek megvásárlását, kialakítását (átemelő szivattyúk, tisztítóállomások, vízkezelők), valamint a vízforrások kiépítését – ismertette Páll Árpád. A Hargita Víz Fejlesztési Egyesület ügyvezető igazgatója hozzátette, az egyesületükben részt vevő települések vezetőivel korábban arról döntöttek, hogy pályáznak erre a lehetőségre, de feltételként megszabták, hogy csak azon községek jelentkezését fogadják el, ahol a helyiek legalább 85 százaléka garanciapénzként befizeti a telekhatáron belül végzendő munkálatok díját. Ugyanis hasonló pályázatok esetében
Az egyesület 29 tagjának – amelyben Hargita megye önálló egységként szerepel – az elmúlt két hónapban volt lehetősége, hogy összegyűjtse a részvételhez szükséges bekötési díjakat (200 lejt az ivóvízhálózathoz, 300 lejt a szennyvízhálózathoz való csatlakozásra) – tisztázta az ügyvezető. Megjegyezte, e hónap végéig még több településen is gyűjtik a pénzeket, tehát végleges adatokat nem tudott megosztani, de a mostani helyzetről kérésünkre beszámolt.
Mint megtudtuk, ott volt a legpozitívabb a hozzáállás, ahol a legkevésbé számítottak rá, például a Csíkszeredához tartozó Szécsenyben a porták tulajdonosainak 88 százaléka már kifizette az ivóvíz- és szennyvízhálózatra való csatlakozási díjat, 165 800 lej gyűlt ott össze. Csibában és Erdőalján még gyűjtik a garanciapénzeket, eddig 88 800 lejt fizettek be – ez a teljes rácsatlakozások mintegy 70 százalékának ellenértéke. Szépvízen a POIM-program révén közművesítenének egyelőre be nem épített területeket, így a garanciapénzt abban az esetben az önkormányzat vállalta fel. Csíkszentléleken is gyűjtik még a pénzeket a csatornahálózatra való rácsatlakozásokra, eddig 32 ezer lejt fizettek be – ez 100 körüli bekötés ára. Csíkszentdomokoson is közel járnak a kitűzött célhoz, 29 800 lejt gyűjtöttek össze eddig. Csíkkarcfalva nem lépett be a projektbe, mivel a hálózatkiépítésekből kimaradt minimális munkálatokat önerőből meg tudja oldani. Csíkszenttamás egy 8–10 házból álló falurész miatt csatlakozott a programhoz, amelynek garanciapénzét az önkormányzat gyűjti össze, majd egyben adják le, amennyiben van rá kellő érdeklődés.
Az optimista forgatókönyv szerint a munka nehezét 2019-ben végeznék el a kivitelezők
A Csíkszentmihály községi rendszerkiépítésre a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társuláson keresztül is pályáznak, így az átfödések elkerülése érdekében tisztázni kell, hogy az adott részek melyik programhoz tartoznak majd – erre viszont eddig még nem került sor. Csíkrákos és Madéfalva is a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás pályázata révén bővítené ivóvíz- és szennyvízhálózatát, tehát nem csatlakoztak a POIM-programhoz. Csíkszentmártonban a csatornahálózat bővítésére eddig 46 500 lejt gyűjtöttek össze – ez mintegy 150 bekötés ára.
Csíkszentsimonban ellenkampány zajlik, de még így is sikerült 125 ezer lejt összegyűjteni a programhoz való csatlakozásért (417 bekötés ára), és a továbbiakban is elveszik a csatornahálózat bekötési garanciapénzét. Csíkkozmáson pedig az ellenkampány miatt nem sikerült mindeddig garanciapénzt gyűjteni – részletezte Páll Árpád.
Csíkszentgyörgyön mindkét hálózat kiépítését ettől a programtól reméli a községvezetés, mindeddig 301 800 lejt adtak le, és még mindig nagy erőbedobással dolgoznak a rácsatlakozók számának növelésén – eddig 640 család fizetett. Kászonaltízen a vízhálózat kiépítése van hátra, ott a helyi közbirtokosságok felvállalták, hogy kifizetik a garanciapénzt egy helyi alapítványon keresztül. Tusnádon folyamatban van a hálózatkiépítés, emiatt nem csatlakoztak ott a POIM-programhoz – avatott be az illetékes. Hozzátette, Csíkpálfalván és Csíkcsicsóban már korábban kiépítették a hálózatot, így nem éltek ezzel a lehetőséggel. A programban ugyanakkor részt vesz Zetelaka, Szentegyháza és Oroszhegy. A következő települések vezetői viszont nem jeleztek vissza a programhoz való csatlakozási szándékukról: Csíkmadaras, Homoródszentmárton, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Fenyéd.
Mindeddig összesen 816 ezer lejt adtak le az egyesülethez, és még számítanak további 20–40 ezer lejre – ez hozzávetőleg 2400 bekötés ára. Az elmúlt két hónap alatt elsősorban az derült ki, hogy mely településeken van komoly szándék a rendszerek kiépítésére, mit hajlandók megtenni azok megvalósításáért. Emiatt is abban bízik Páll Árpád, hogy ahol megvan az elhatározás, ott meglesz a szükséges lakossági hozzájárulás is. Tapasztalatuk szerint
Azt is megtudtuk az illetékestől, hogy – több óvás után – várhatóan júliusban nevezik meg a végleges konzulens céget, amely hozzálát a szükséges dokumentáció összeállításához, amely ha minden jól halad, télre elkészül. Az optimista forgatókönyv szerint jövő nyáron lehetne megkötni a finanszírozási szerződést a minisztériummal, jövő ősztől pedig el lehetne indítani az egyszerűbb munkálatokat, a nehezét pedig 2019-ben végeznék el a kivitelezők, hogy 2020-ra befejezhessék a teendőket.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!