
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Ittas motorkerékpárost vettek üldözőbe kedden hajnalban a rendőrök Kézdivásárhelyen. A motoros ráadásul egy utassal menekült, majd balesetezett is.
2023. március 21., 22:132023. március 21., 22:13
Kedd hajnalban, 3 óra 30 perckor a kézdivásárhelyi rendőrség munkatársai. Az Ady Endre utcában járőröző rendőrök sikertelenül próbáltak megállásra bírni egy rendszámtábla nélküli motorkerékpárral közlekedő személyt, majd üldözőbe vették azt. Egy útkereszteződéshez érve a motorbiciklis egy szembejövő gépkocsival ütközött.
Ezt követően a motoros és utasa is közeli ingatlan udvarára menekültek, ám a rend őrei elkapták a 23 éves sofőrt és 22 éves utasát. Előbbinél az alkoholteszt 0,24 miligrammot mutatott, ezért kórházba szállították, hogy vérminta alapján megállapítsák az elfogyasztott alkoholmennyiséget.
Az ellenőrzés során kiderült, nem rendelkezik jogosítvánnyal, és a motorkerékpár sincs forgalomba írva. A sofőrt 24 órára őrizetbe vették, az ügyben kivizsgálás indult.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!