
Árus szerint hiába várunk arra, hogy a román parlament jobb belátásra tér, és módosítja az oktatási törvényt
Fotó: Gergely Imre
A Székely Figyelő Alapítvány a román vizsgán sikertelenül teljesítő diákokat kér arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljanak, ugyanis az alapítvány vezetője szerint egyértelműen diszkriminatív helyzet az, hogy a magyar diákoknak kettővel több vizsgát kell tenniük az érettségi oklevél megszerzéséért. A román vizsga pedig egyben a legnagyobb akadály is.
2024. július 09., 14:242024. július 09., 14:24
Az óvások elbírálása ugyan még hátravan, de az borítékolható, hogy idén is sokkal rosszabb lesz a sikeresen vizsgázók aránya a magyar iskolák végzősei között, mint az országos átlag, ennek pedig gyakorlatilag egy oka van, a „román vizsga”.
„Ehhez a vizsgához a hatóságok körömszakadtáig ragaszkodnak, azzal a teljesen hamis érveléssel, hogy az állam nyelvét mindenki kell ismerje. Ez az érvelés azonban hamis:
Nincs is valós szándék arra, hogy megtanítsák őket a román nyelvre, távolról sem úgy tanítják a magyar gyermekeknek a román nyelvet, mint az angolt vagy franciát” – mutatott rá Árus Zsolt, a jogvédelemmel foglalkozó Székely Figyelő Alapítvány vezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Mivel érettségi oklevél nélkül egyetemre menni nem lehet, szerinte ebből a helyzetből az is következik, hogy a román állam nem biztosít egyenlő feltételeket az egyetemre való bejutásra a román és magyar fiataloknak, annak ellenére, hogy „Románia még 1995-ben ratifikálta a Kisebbségi Keretegyezményt, benne a 12. cikkely 3. bekezdését, amelyben kötelezettséget vállalt az esélyegyenlőség biztosítására az oktatás minden szintjén. A nemzetközi egyezmények betartását pedig az alkotmány is előírja.”
„Ha az oktatási minisztérium nem tenne magasról az alkotmányra és erre a nemzetközi egyezményre, akkor úgy kellene megszervezze az érettségit, hogy
De mint láthatjuk, ezt nem teszi, s ezért továbbra is súlyosan diszkriminálja a magyar vizsgázókat, s köztük kiemelten a székelyföldieket, akik kis túlzással román szót csak az iskolában hallanak, román órán” – vélekedett Árus Zsolt. Hozzátette: ez nem lenne lehetetlen, hiszen például
Ezen az állapoton változtatni kell – szögezi le a jogvédelemmel foglalkozó Székely Figyelő Alapítvány vezetője. A változtatást már évekkel ezelőtt megkísérelték, amikor több, román vizsgán elbukó fiatalt segítettek abban, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) forduljanak, de
Az akkori döntés indoklásából levonva a következtetéseket most újabb panaszokkal bombáznák az EJEB-et, a korábbihoz képest új jogi megközelítéssel. Ehhez most
A keresetet ugyanis csak ők indíthatják, mint olyanok, akiket személyesen érint a diszkrimináció. A Székely Figyelő Alapítvány ehhez minden segítséget megad számukra. A cél az lenne, hogy
„Arra hiába várunk, hogy a román parlament jobb belátásra tér, és módosítja az oktatási törvényt. Így marad az az út, amiről nem mondunk le: más panaszosokkal, más érveléssel, de újból el kell vinni az ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságára. Éppen ezért ismételten azzal a kéréssel fordulunk azokhoz a fiatalokhoz, akik a román vizsga miatt nem kaptak érettségi diplomát, és akik hajlandóak tenni azért, hogy bár a következő nemzedékek ne szenvedjék el ezt a diszkriminációt, hogy keressenek meg minket (szekler.monitor@sic.hu vagy Szekler Monitor a Facebookon Messengeren), mi pedig biztosítjuk nekik a jogi és anyagi támogatást ahhoz, hogy panaszt tegyenek a Bíróságon az őket ért diszkrimináció miatt” – szögezte le Árus Zsolt.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több megyéjére és Bukarestre.
A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – olvasható a „Románia az EU-ban” stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentésében.
Pulóveres reggelek, 20 Celsius-fok alatti nappali csúcshőmérsékletek – az idei július továbbra sem a megszokott arcát mutatja. Székelyföldön a hajnali minimumok és a nappali maximumok is inkább egy késő őszi napot idéznek, mint a nyár derekát.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter a Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal folytatott megbeszélésen nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhkivitel feltételeinek alkalmazásában.
szóljon hozzá!