
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A kormány keddi ülésén hagyta jóvá a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozatot, amelynek értelmében január 13-tól harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet Romániában – írja az Agerpres hírügynökség.
2021. január 12., 17:512021. január 12., 17:51
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról és az ebben az időszakban érvényes járványügyi intézkedésekről szóló tervezetet az előterjesztett formában fogadta el a kabinet – áll a kormány tájékoztatásában. A rendeletbe foglalt védelmi intézkedések megegyeznek a jelenleg érvényben lévőkkel, így
Továbbá érvényben marad a kijárási tilalom 23 és 5 óra között, akárcsak a kulturális és magánrendezvények szervezésének tilalma. A gyógyszertárak, benzinkutak, illetve futárszolgálatok kivételével minden üzletet kötelezően be kell zárni 21 órakor. A vendéglátóipari egységekre vonatkozó szabályok az elmúlt 14 napban megállapított fertőzöttségi arány függvényében változnak településenként: ahol a megbetegedések száma meghaladja a 3 ezreléket, nem nyithatnak ki az éttermek, kizárólag ételkiszállítást vállalhatnak. Azokon a helyeken, ahol az arány 3 és 1,5 ezrelék közötti, a vendéglátó helyek kapacitásuk 30 százalékával működhetnek, 1,5 ezrelék alatt pedig befogadóképességük 50 százalékával.
A következő harminc napban is országszerte zárva maradnak az uszodák, játszóházak és játéktermek, illetve a sportrendezvények is csak nézők nélkül bonyolíthatók le.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!