
Fotó: Kányádi Mónika Linda
Százak érzik sajátjuknak Szentegyházán az advent harmadik vasárnapjára honosodott, immár hatodik Karácsonyi Kavalkádot. Egész délután tele volt a piactér, és egymást váltották a színpadon a helyi fellépő csoportok. Az idei rendezvény különleges lelki élménye volt, hogy az Élő Betlehem szereplőinek megjelenítését fogyatékkal élők vállalták.
2019. december 15., 22:022019. december 15., 22:02
2019. december 15., 23:412019. december 15., 23:41
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány, a helyi önkormányzat és a helyi Ifjúsági Fórum (SZIF) ünnepre hangoló rendezvényéről egy valami hiányzott csupán, a hó. De ezt senki nem bánta, a ragyogó napsütés, a kellemes fás melegedők, a helyi termékek és kézműves vásári kínálat, a művészsátor, a gyermekprogramok és az együttlét öröme nyitástól angyaljárás utánig ott tartotta az örömvasárnapot ülőket a szentkeresztbányai piactéren.
A Megváltó születésére hangoló programsorozatra és résztvevőire Farkas László szentkeresztbányai plébános kért áldást, valamint az együttműködő szervezetek vezetői mondtak köszöntőt, Molnár Tibor polgármester, György Attila a Szent Gellért Alapítvány vezetője, illetve Tókos Attila, a Szentegyházi Ifjúsági Fórum elnöke.
Fotó: Kányádi Mónika Linda
Aztán a színpad a helyi csoportoké volt: az óvodásoké, az előkészítő és második osztályosoké. A délután folyamán fellépett a Disperzit Zenekar, Tókos Roland és Zenekara, a Tamási Áron Általános Iskola diákkórusa, a szentegyházi plébániák kórusai, a Canticum Novum és a Cantate Domino, a Gold Kvintett zenekar, a szentegyházasfalvi betlehemesek, Fülei Éva és Zoltán, valamint Gábos Tünde.
A Szent Gellért Alapítvány több mint egy évtizede minden karácsonykor felállítja az istállót, a „szállást”, hogy korhű ruhákban és bibliai környezetben megjelenítsék a szent családot az újszülött Jézussal, Józseffel, Máriával. Idén a szerepeket az alapítványhoz kötődő sérültek vállalták – tudtuk meg Kányádi Linda Mónikától. Ez mindannyiuk számára mérföldkő volt.
Fotó: Kányádi Mónika Linda
A kavalkádos bögre, a helyben készült fotók, a gyermekek által készített és haza vihető befőttes üveg mécsestartó tárgyi emlék marad és az is, hogy estére megéreztek az angyalkák, a polgármesteri hivatal angyalfiával, a narancsajándékkal. A legmaradandóbb élmény mégis az, hogy a sokszínű rendezvény a helyi sajátosságoktól egyedi, és ki-ki beleteszi azt, amivel megajándékozhatja örömvasárnapon a település apraját nagyját.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!