
Zajlik a munka Vágásban, ez a projekt jól halad
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két külön pályázat részeként épül ki a szennyvízhálózat Bögöz község legtöbb településén, ám a zajló megvalósítások bonyolódtak, hiszen több esetben módosítani kellett a terveket, ugyanakkor egyik projektnél a munka befejezésének határidejét is tolni kell. A Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván felásott utakat csak a beruházás átvétele után aszfaltozhatja vissza a polgármesteri hivatal.
2021. július 15., 19:262021. július 15., 19:26
2021. július 15., 19:272021. július 15., 19:27
Összesen egymillió euróért pályázott sikeresen a korábbi községvezetés az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR), amelyből Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván építik ki a szennyvízhálózat gerincvezetékét, illetve egy derítőállomást is létrehoznak utóbbi településen – fejtette ki lapunknak Ülkei Zoltán polgármester.
Az említett projekt kivitelezésének határideje tavaly novemberben járt le, ám addig csak a vezetékek harminc százaléka került a földbe, a derítőállomás építése el sem kezdődött. Éppen ezért
Jelenleg a vezetékek nyolcvan százaléka van a földben, ám van olyan helyszín, ahol újra el kell végezni a munkát, hiszen az korábban nem megfelelően történt meg. Mivel a derítőállomás – amelynek terveit módosítani kellett, hogy nagyobb kapacitású legyen – megépítése sem kezdődött el,
Ülkei rámutatott, a projekt nagy problémája az, hogy kevés pénz áll a rendelkezésükre, ugyanakkor jelentősen megnőtt az építkezési anyagok ára a kivitelezővel megkötött szerződés óta. Érdemes tudni azt is, hogy utóbbi dokumentum szerint éppen
ezért ez a hivatal feladata lesz, miután a vállalkozó helyett ismét az intézmény adminisztrálásába kerülnek az utak. Ez persze csak a munka befejezése után lehetséges.
Egy másik projekt részeként Bétában, Székelydobóban és Vágásban zajlik a szennyvízhálózat kiépítése – a mintegy tízmillió lej értékű beruházást az Országos Vidékfejlesztési Ügynökségnél pályázva finanszírozza a község.
Ülkei Zoltán közölte, ez esetben elsősorban a mintegy 4,5 millió lejes önrész előteremtése okoz gondokat. Noha eredetileg terveztek derítőállomást is a hálózatba, ezt végül törülték a dokumentációból, hiszen egyszerűbb lesz, ha a kibővített kapacitású décsfalvi tisztítóba vezetik be a szennyvizet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha nagyjából hatszáz portát érint a fejlesztés, csak száz esetben tervezték be, hogy a telekhatárig vezessék el a csöveket. Éppen ezért
Egylőre úgy tűnik, hogy erre a lakók több mint fele hajlandó is lenne, hiszen mégiscsak olcsóbb megoldás, mintha később ők kellene engedélyeket kérjenek és önállóan végeztessék el a munkát.
A tervekben szereplő munkálat kivitelezése egyébként jól halad, több ponton is dolgozik az építkező. Egy nagyobb útszakaszt kellett lezárni például Vágásban a templom előtt, ám ezt elterelőúton ki lehet kerülni.
Ülkei hangsúlyozta, pályázni szeretnének a mátisfalvi, illetve a székelymagyarosi szennyvízhálózat kiépítése érdekében, ezen projekt részeként pedig Décsfalván, Agyagfalván és Bögözben is kiterjesztenék a hálózatot, egészen a portákig. Ennek érdekében már el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!