
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jótékonysági koncert, csomagosztás, sütivásár, forraltbor-készítő verseny, filmvetítés – a korábbi évektől eltérően idén az adventi gyertyagyújtás ünnepe mellett még számos más programmal hangolódnak a karácsonyra Csíkdánfalván. Az érdem a helyi ifjúsági szervezeté, lelkesedésük láttán melléjük állt az önkormányzat is.
2023. december 15., 20:532023. december 15., 20:53
2023. december 15., 20:542023. december 15., 20:54
„Fokozzuk a karácsonyi hangulatot a faluban” – írta a Dánfalvi Ifjúsági Szervezet (DISZ) a Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, amelyben a hétvégi programjaikra hívják az érdeklődőket. Bőjte Congor Ernő, Csíkdánfalva polgármestere elmondta, idén a korábbi évektől eltérően nemcsak gyertyagyújtási ünnepet tartanak a községben az adventi vasárnapokon, hanem
Például a gyermekek és felnőttek számára filmvetítéseket tartottak, tartanak a kultúrotthonban az adventi hétvégéken. Ugyanakkor ezen a hétvégén további színes programokkal készültek a mozizás mellett.
December 16-án, szombaton a helyi piactéren 11 órától karácsonyi vásár lesz, és egyben itt tartják a helyi általános iskola nyolcadikos diákjainak a sütivásárát is, amelynek bevételéből az osztály februári síkirándulásához járulnak hozzá. Emellett 15 órától kezdődik a környékbeli ifjúsági csapatok forraltbor-készítő versenye, a közönség pedig eldöntheti melyik csapat itala sikerült a legfinomabbra. Este 19 órától szintén a piactérre egy jótékonysági koncertre hívják az érdeklődőket Tódor Gyopárka gyógyulásáért. Fellép a 2022-es X-Faktor győztese, Sólyom Bernadett és a Nest zenekar.
Vasárnap ugyancsak lesz filmvetítés a kultúrotthonban zsíros kenyérrel és teával.
Jövő héten, december 24-én lesz Mikulás-vonattal vonatozás a faluban a gyermekek számára. 16 órától pedig helyi előadók műsorral készülnek, és ezt követően lesz csomagosztás a kultúrotthonban.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!