
Fotó: Barabás Ákos
Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház jelenlegi főigazgatója kap újabb hároméves kinevezést az intézményvezetői tisztség betöltésére. A szerdán lezajlott versenyvizsgának a kórház fejlesztésére vonatkozó igazgatói tervek ismertetése is része volt, eszerint a kórház több részlegét is kibővítik.
2017. július 05., 20:372017. július 05., 20:37
Egyetlen jelentkezőként vizsgázott szerdán a kórházigazgatói tisztség újbóli betöltéséért Lukács Antal, az egészségügyi intézmény jelenlegi vezetője. A sikeres vizsga után két napon belül, a fellebbezési időszak végén kapja meg az újabb három évre – illetve szükség esetén kétszer három hónapos meghosszabbításra – szóló kórházigazgatói kinevezést.
– fogalmazott viccelődve Lukács. Hozzáfűzte, nagyon komplex és egyre nehezebb feladat a kórház vezetése, nem is tervezi, hogy ebből az állásból megy nyugdíjba, de ezúttal még vállalta a kihívást.
A vizsga része volt a kórházfejlesztési tervek ismertetése is, erről kérdeztük részletesebben az igazgatót. Részét képezi az elképzeléseknek a kórház épületének kibővítése, a felső szintet leszámítva teljes magasságban. Ennek köszönhetően
így megnagyobbíthatják a belgyógyászati és hematológiai részleget, de az ortopédiai osztályt is, ahol a korábbi egy helyett már öt szakorvos dolgozik – magyarázta Lukács. Az épület majdani tetőterében irodákat rendeznek be a kórház adminisztrációs alkalmazottainak.
Lukács Antal: nagyon komplex és egyre nehezebb feladat a kórház vezetése. Archív
Fotó: Farkas Antal
Az onkológiai részleget a jelenlegi földszinti öltözők helyére költöztetik, utóbbi számára szintén felhúznak egy földszinti épületrészt. A kórháznak már van egy komputertomográfja (CT), de a sürgősségi részleg számára is vásárolnának egyet, valamint – akár egy szakcéggel való együttműködés részeként – beszereznének egy mágnesesrezonacia-készüléket (MR) is. Igaz ugyan, hogy a csíkszeredai kórházban van hasonló, de
– részletezte a tervet a kórházigazgató. A beruházások egy részére már rendelkezik pénzzel a kórház, a fejlesztéseket két éven belül elvégeznék. Az építkezés megkezdéséhez hiányzik egy tűzvédelmi és egy technikai terv, de Lukács szerint év vége előtt megszerzik a szükséges engedélyeket.
Tíz éve vezeti a kórházat
A vizsgabizottságot a városvezetés három képviselője és a megyei közegészségügyi igazgatóság két – az egészségügyi minisztérium által felhatalmazott – munkatársa alkotta, valamint megfigyelőként jelen volt az egészségügyi dolgozók szakszervezetének, a Sanitasnak a tagja, illetve az asszisztensek érdekvédelmi tömörülésének egy képviselője. Lukácsnak több témakörre kiterjedő menedzseri tervet is kellett készítenie a versenyvizsgára, továbbá a jelentkezési dossziéban mellékelnie kellett a szakirányú képzettségeket igazoló iratokat. Mivel a kórház a helyi önkormányzat alárendeltségében működik, a végzettségre vonatkozó jelentkezési kritériumokat az önkormányzat szabja meg – közölte megkeresésünkre a vizsgafeltételekkel kapcsolatban Zakariás Zoltán, a vizsgabizottság elnöke. Hozzáfűzte, hogy Lukács rendelkezik a kötelező menedzseri képzettséggel, közel húsz éve dolgozik a pályán, továbbá kórházigazgatóként is komoly tapasztalattal rendelkezik, és irányítása alatt fejlődött az egészségügyi intézmény. Lukács Antal 2007 óta tölti be a székelyudvarhelyi kórház igazgatói tisztségét.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!