
Ludovic Orban miniszterelnök szerint fokozatosan kell bevezetni a maszkviselés szabályainak megszegéséért kiróható büntetéseket
Fotó: Haáz Vince
Fokozatosan fogják bevezetni a szankciókat a maszkviselés szabályának áthágása esetén, mondta hétfőn este a Digi24 műsorában Ludovic Orban.
2020. május 12., 11:182020. május 12., 11:18
„Biztos, hogy lesz egy szankció egy idő után, de úgy gondolom, ennek fokozatosan kell történnie. Nem kell nekiállnunk büntetni az embereket. A lényeg az, hogy az emberek megtanulják, hogy maszkot kell viselni. Maszkot kell tartaniuk maguknál. A munkáltatók pedig maszkot kell hogy biztosítsanak a személyzet számára” – írja az Agerpres hírügynökség a miniszterelnökre hivatkozva. Orban úgy vélekedett,
Arra a kérdésre, hogy szükségesnek tartja-e a szájmaszkok árának kontroll alatt tartását, Orban nemleges választ adott.
A kormányfő ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a munkaügyi minisztériummal együttműködésben olyan jogszabályon dolgoznak, amely lehetővé teszi majd, hogy
Azok a tanulók, akiknek június 2-a és 12-e között be kell menniük az iskolába, hogy részt vegyenek a képességvizsgát és érettségit megelőző előkészítő órákon, szintén maszkokat fognak kapni a tanügyminisztérium révén – mondta még Orban.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!