
Új szolgáltatásokat indítanak az EMNP-EMNT iroda munkatársai
Fotó: Gergely Imre
Jogi és közigazgatási kérdésekben nyújt tanácsadást mostantól a gyergyószentmiklósi EMNT-EMNP iroda. Előzetes bejelentkezés alapján hétfői és csütörtöki napokon adnak útmutatást a hozzájuk fordulóknak.
2018. április 24., 14:312018. április 24., 14:31
Új szolgáltatást indítottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószentmiklósi irodájának munkatársai – jelentették be sajtótájékoztatón. Kolcsár András, az EMNP országos alelnöke elmondta, az elmúlt időszakban, míg a magyar választásokkal kapcsolatos munkát végezték, számos olyan kérdést tettek fel nekik az ügyfelek, amelyek nem tartoztak az ő tevékenységi körükhöz, de az emberek úgy gondolták, hogy az iroda munkatársai jobban értenek az adott témához.
Innen született meg a gondolat, hogy hasznos volna rendszeres tanácsadási szolgáltatást indítani. Így,
Amint Kolcsár András elmondta, a napokban egy érdeklődő azt vetette fel, tenni kellene annak érdekében, hogy a gyergyószentmiklósi bölcsőde bővüljön, hiszen nagyobb az igény, mint a jelenlegi befogadóképessége. Segítenek a hivatalos kérés-iratcsomó összeállításában, vagy akár aláírásgyűjtésben is.
De gyakori a panasz arra vonatkozóan is, hogy nem tudnak eligazodni a fűtés-, vagy villanyszámlán feltüntetett adatokon. Az irodában segítenek abban, hogy az érdeklődő lássa: a kiszámlázott érték helytálló-e, és ha nem, akkor elmondják, hogy mit tegyen a fogyasztó, kihez forduljon panasza megoldásának érdekében. Vagy segíteni tudnak abban, hogy miként kell összeállítani egy építkezéshez szükséges iratcsomót, esetleg földügyekben jogi tulajdonviták tisztázásához is útmutatást adnak.
– mondták el a sajtótájékoztatón. Leszögezték: nem vállalnak jogi képviseletet, konkrét ügyintézést sem, de megmondják pontosan, hogy az adott ügyben hová forduljon, mit tegyen az érdeklődő.
Az ügyfélfogadás előzetes bejelentkezés alapján történik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!