Hirdetés
Hirdetés

Igehirdetés hallássérülteknek jelbeszéddel, vizuális elemekkel

Vidám táborozók a Bucsinon

Vidám táborozók a Bucsinon

Hallássérült felnőtteknek szervez közösségi napot havi rendszerességgel Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen az Efatta Koronka Egyesület. A szervezet képviselője, Korodi Csaba mesélt a munkájukról.

Simon Virág

2017. október 03., 13:282017. október 03., 13:28

Marosvásárhelyen a Gecse utcai református egyházközség gyülekezeti termében, Udvarhelyen pedig a református egyház Bocskai-termében találkoznak a hallássérültek, közösen imádkozni, ráhangolódni Isten igéjére, és közösségben lenni. Marosvásárhelyen az elmúlt szombaton voltak együtt a hallássérültek és nagyothallók, Udvarhelyen október utolsó szombatján találkoznak majd.

Az egyesület képviselője, Korodi Csaba református kórházlelkész lapunknak elmondta, több mint húsz éve foglalkozik a kolozsvári hallássérültek iskolájába járó gyerekek hitre való nevelésével. Azt tapasztalta, hogy igényük és szükségük van arra, hogy megismerjék Isten igéjét. Miután befejezik tanulmányaikat és visszakerülnek lakhelyeikre, noha szükségük van továbbra is az ige tanítására, nem biztos, hogy megtalálják azokat a közösségeket, amelyekbe bekapcsolódhatnak.

Hirdetés

A hallók közössége nem igazán vonzó számukra, hiszen ők a verbális kommunikációból nagyon keveset értenek, ezért bekapcsolódni sem képesek, kirekesztettekké válnak és elidegenednek.

Az egyesület szakemberek bevonásával megteremti az optimális feltételeit annak, hogy hallássérültek a jelbeszéd segítségével, valamint minél több vizuális eszköz használatával igazi élvezői lehessenek ezeknek az alkalmaknak.

„Minden alkalmat áhítattal kezdünk (Jézus példázatait vettük sorra), imádkozunk, utána vetítettképes előadásokat nézünk meg, majd következik a közös ebéd. A délután folyamán közösségépítő játékokat szervezünk. Úgy érezzük, hogy hasznos és kellemes volt az együtt töltött idő” – mondta a lelkész, akitől azt is megtudtuk, hogy egy-egy alkalmon általában huszonöten vesznek részt. A közösségi nappal az is a céljuk, hogy

segítsék a nagyothallókat beilleszkedni a hallók közösségébe,

miután megteremtődtek azok a sajátos feltételek, amelyek számukra nélkülözhetetlenek. Így bekapcsolódhatnak majd a városi gyülekezetekbe, közösségre találva.

A közösségi nap mellett a Kolozsváron tanuló hallássérült gyerekeknek rendszeresen szerveznek nyári keresztyén tábort Parajd mellett, a Bucsinon. Idén összesen 27 fiatal és 5 felvigyázó tanár vett részt. A bibliai történetek a vakációs bibliahét anyagát követték Dániel könyve alapján. A különböző foglalkozások között ott volt az igen érdekesnek ígérkező búvárkodás a parajdi wellnessközpontban. Képzett búváredzővel és teljes felszereléssel lehetett lemerülni a víz alá. A szervezők nagyon örvendtek, hogy majdnem minden gyerek legyőzte a félelmet, és kipróbálta a búvárkodást. A tábor ideje alatt szovátai kiránduláson is részt vettek a gyerekek és felnőttek, fürödtek a Medve-tóban, és meglátogatták a várost, valamint a Teleki Oktatási Központ jóvoltából ingyen ebédet kaptak. Íjászattal kapcsolatos foglalkozás is volt, megismerkedhettek a régi magyar íjászattal, bőrdíszművességgel és rézművességgel. Az elkészített tárgyaikat magukkal vihették a gyerekek, beszámolva szüleiknek is ezen tevékenységekről. Meghívták a táborba a hallássérült felnőtteket is Udvarhelyről és Vásárhelyről. Ez már a negyedik ilyen alkalom, amikor lehetőséget biztosítanak, hogy a hallássérült gyerekek és felnőttek találkozhassanak egymással, és közös dolgaikról „beszélgessenek”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés